Sziasztok!
Igen, idemerem tolni a képemet azok után, hogy lassan két hónapja semmivel nem szolgáltam nektek.. Őszintén, teljesen el voltam foglalva a félévvel, ugye, ott volt a karácsony is, és az időm sem kedvez nekem annyira, mint azt szeretném..
És, rájöttem, hogy a blogban vannak hibák. Kezdeném máris a címmel. Nem tudom, mi volt velem, mikor egy egyedi címben mindkét tagot nagybetűvel kezdtem, mindegy, valami borzalmas.. :D Ráadásul a pontok.. Inkább meg sem szólalok..
És a részek. Hát, rövidek, mint a nyúlfarok, alig történik bennük valami. a helyesírás - hála az én drága Barbymnak - az egyetlen elfogadható dolog az egészben.
Ráadásul, ráfér egy kis újítás a blogra, szerintem :) Így, új designt fogok rendelni, a színekkel is varriálok egy kicsit, és az egész történetet előröl fogom kezdeni, hogy jobb legyen.
És most egy nagy, de nagy köszönetnyílvánítás következik. El sem hiszem, hogy a rosszalkodásom alatt 35 feliratkozóm lett, majdnem 4000 oldalmegjelenítés....
Szóval, ezennel bejelentem, hogy aki újraszeretné olvasni a blogot, annak nem sok ideje van már rá, mert amint összeszedtem a gondolatimat a designnal kapcsolatban, a blog nyilvánosról privátra fog váltani. :)
De ne aggódjatok, hamarosan visszatérek, egy jobb, szebb, és összeszedettebb bloggal, ami kedvez nektek is.. :)
Addig is, Sziasztok!
2015. január 26., hétfő
2014. december 14., vasárnap
Helyzetjelentés
Sziasztok!
Mint a címből is látjátok, nem egy fejezettel érkeztem. Azért elmondanám, hogy mielőtt bárki arra gondol, vége a blognak, bejelentem, hogy nem. Nem lesz vége, nem lesz szünet, csak... Csak most sok minden bejött. Akadt néhány egészségügyi problémám, amikről részletesebben nem szeretnék beszélni.
Tudom, eddig is kéthetente érkeztek a részek, és sokat kellett várni, de ezentúl lehet, hogy többet.Ne fejezzetek le érte.
És elszeretném mondani Nektek, hogy mennyire, de mennyire csodálatosak vagytok! Gondolom tudjátok, hogy indultam a CsereBereBlog által meghirdetett versenyre, és a szavazataitoknak hála 3. helyezést értünk el. :) Csodásak vagytok, nagyon köszönöm nektek! (És ezúton is szeretnék gratulálni minden részvevőnek!)
És egy kis meglepetésem is volna számotokra. Mivel megszavaztátok, hogy legyen Karácsonyi különkiadás, és azon belül is a sorozatbeli szereplőkkel. Szóval, hamarosan - pontosabban December huszonnegyedikén - hozom nektek!
Azt hiszem, ennyi lett volna, egy héten belül érkezik a következő rész!
Jó hétvégét mindenkinek! xxx
Mint a címből is látjátok, nem egy fejezettel érkeztem. Azért elmondanám, hogy mielőtt bárki arra gondol, vége a blognak, bejelentem, hogy nem. Nem lesz vége, nem lesz szünet, csak... Csak most sok minden bejött. Akadt néhány egészségügyi problémám, amikről részletesebben nem szeretnék beszélni.
Tudom, eddig is kéthetente érkeztek a részek, és sokat kellett várni, de ezentúl lehet, hogy többet.
És elszeretném mondani Nektek, hogy mennyire, de mennyire csodálatosak vagytok! Gondolom tudjátok, hogy indultam a CsereBereBlog által meghirdetett versenyre, és a szavazataitoknak hála 3. helyezést értünk el. :) Csodásak vagytok, nagyon köszönöm nektek! (És ezúton is szeretnék gratulálni minden részvevőnek!)
És egy kis meglepetésem is volna számotokra. Mivel megszavaztátok, hogy legyen Karácsonyi különkiadás, és azon belül is a sorozatbeli szereplőkkel. Szóval, hamarosan - pontosabban December huszonnegyedikén - hozom nektek!
Azt hiszem, ennyi lett volna, egy héten belül érkezik a következő rész!
Jó hétvégét mindenkinek! xxx
2014. december 1., hétfő
2. rész - 1. fejezet -
Sziasztok! Nagy dolog történt a blog életében... Elérkeztünk a 2. részhez! Tudom, ez annyira nem fontos, viszont majdnem egy hónap alatt 3 fejezeten vagyunk túl. És igen, ez kevés, de ez az én hibám. Most jön a megszokott "a suli elveszi az összes időmet" duma, de aki hasonlóan nehéz évben van most, az tudja ezt. Nem sokára átlépjük a +3000 oldalmegjelenítést, aminek nagyon örülök. :) Valamint még azt is elszeretném mondani, hogy a blog már bejutott a döntőbe! Ez a ti érdemetek, ugyanis nélkületek nem ment volna! :) Ezért biztos, hogy lesz egy karácsonyi meglepi, de ez még titok! Szóval, ha ez nem nagy kérés, így az utolsó hajrában még szavazzatok. ITT tudjátok megtenni. Nem is beszélek tovább, jöjjön az új rész..
A buli után megjönnek a mentősök. Breed testét berakják egy fekete zsákba, majd elviszik. A rendőrök beidéznek minket egy kihallgatásra, ugyanis mi találtunk rá a testre. Hazakísérem Corát, Kate megvárja az apját, közben szép lassan mindenki elhagyja a házat.
Már öt perce autózunk szótlanul. Cora csak kibámul az ablakon, én az útra koncentrálok. Néha egy szipogás hagyja el a száját, mire odakapom a fejem, de ő ezt különösebben nem érzékeli, vagy csak próbálja figyelmen kívül hagyni.
- Derek - fordul felém, és hangja arról árulkodik, hogy az imént sírt.
- Igen? - nézek rá, majd vissza az útra. Szeme alól letörli a sírás által elmosódott szemfestéket, majd belekezd a mondandójába.
-Igaz, amit Kate mondott? - kérdezi.
- Mire gondolsz? - sejtem, hogy a farkas-átokra akar kilyukadni.
- Tényleg akkor aktiválom az átkot, ha megölök valakit? - szegezi rám tekintetét, és kíváncsian fürkészi arcomat.
- Nagyon úgy néz ki.. - válaszolok feszülten.
- Te is megöltél valakit? - döbben le teljesen. Felsóhajtok, és belekezdek.
- Igen. Négy éve, április huszonnyolcadikán. - ránézek, hogy meggyőződjek, érdekli-e a történetem.
- Folytasd! - kérlel.
- Peter elküldött anyáért, mert találkozót hívott össze a Alfa falkával. - kezdtem bele. - Nem gyilkoltam, csupán elütöttem egy embert. De ez is számított. A kocsiban ültem, bár ekkor még nem volt jogsim. Tudom, felelőtlen voltam, de Peter rengeteget tanított. Egy kanyarnál voltam, amikor átszaladt előttem valaki az úton. Már késő volt megállni, ezért félrehúztam a kormányt, de elsodortam. Kiszálltam a kocsiból, de már késő volt. Meghalt, és vele együtt a farkas mentes életem. - hunyom le a szemem egy pillanatra.
- És hogy érezted, hogy aktiváltad? - kérdezi félve.
- A vérem felforrt, a szívem gyorsabban vert, és levert a víz. Ezt nehéz megmagyarázni, egyszerűen csak megváltozik benned valami. - idő közben odaérünk, leállítom a motort, és folytatom. - Más szemmel látod a világot, érzékszerveid kiteljesednek.
- És... Ha én nem akarok átváltozni? Ha normális életet akarok élni, ahol nincsenek farkasok, és semmi egyéb misztikus lény? Derek, én nem akarom ezt... Normális akarok lenni. - fejezi be a mondandóját könnyes szemmel.
- Megoldjuk valahogy. - kiszállok a kocsiból, mire Cora is követ. Kiveszem a zsebemből a kulcsom, és pár próbálkozás után végre sikerül beletalálni az éjszakai homályban a lyukba. A házban sötétség uralkodik, Peter is lefeküdt már aludni. Corával lábujjhegyen járva megyünk fel a szobánkba, de persze, mikor az embernek csöndben kellene maradnia, nem megy neki. Így történik, hogy én orra bukok miközben megyünk felfele a lépcsőn, Cora pedig belerúg a folyosón található kis szekrénybe.
- Aúú... - kiált fel, mire befogom a kezemmel a száját. Elérünk a szobáinkhoz, mire egyszerre törünk be, és fekszünk be ágyba.
*Másnap*
A csengő hangjára ébredek, ugyanis valaki szinte ráfeküdt. Peter már korán reggel elment, Cora még mindig alszik, így maradtam én. Kikászálódok az ágyból, és leballagok a lépcsőn. Kinyitom az ajtót, és legnagyobb meglepetésemre Legjobb barátom, Mikael áll az ajtóban.
- Csá, haver! Mizu? - jön be a küszöbön mit sem törődve azzal, hogy nem invitáltam be.
- Szia. - motyogom, de hiába, semmit nem érek el vele, ő már a nappaliban ül az egyik bőrkanapén.
- Na, szóval, tegnap eltűntél. - kezd bele a roppant fontos mondandójába.
- Igen. - bólintok.
- És volt az a gyilkosság is. Na, lényeg a lényeg, van egy jó hírem: azonosították a holttestet, és nem téged okolnak! - virul fel rögtön az arca, mire felhúzom a szemöldököm.
- Ki feltételezte, hogy én voltam? - lepődök meg.
- Ja, szinte mindenki. De Kate elmondta, hogy vele voltál, szóval leszálltak rólad. - vigyorog.
- És honnan tudod ezt?
- A nagybátyám ott dolgozik, rémlik? Stilinski. Most vették fel. - aha, mintha már mesélt volna róla. - Mármint, ha úgy vesszük, nem is a rokonom. - tűnődik el.
- Aha. Lényeg?
- Tényleg. Na, szereztem kulcsot a bejutáshoz.. - vigyorodik el még jobban.
- Haver, te vagy a legjobb! - lelkesedek be én is, és már a ma estét tervezem.
- Bemegyünk az aktákért? - kérdezi.
- Bemegyünk. - válaszolok.
***
Talpig feketében állunk a rendőrség bejárata előtt, és Kate-et várjuk. Mikaelt egy kicsit még kellett győzködni, de végül teljesen biztos volt abban, hogy nekünk ezt tudnunk kell. Tehát itt állunk, és várunk. Ötven százalék az esélye, hogy lebukunk, és bent tartanak éjszakára, és ötven, hogy senki nem tud meg semmit. Egy kocsi parkol le, mire gyorsan bemászunk a kuka mögé. De mikor meglátjuk, hogy csak Kate az, kipattantunk. Ő is talpig feketébe volt, csak ő egy fekete sapkát is magára húzott, ami kiemelte kusza szőke tincseit. Gyorsan megrázom a fejem, és elhessegetem a kusza gondolatokat.
- Ez őrültség. - jelenti ki, miközben odaér hozzánk. - Lefogunk bukni! - mereszti a szemeit.
- Mi is örülünk, hogy látunk. - vigyorog rá Mikael, a lány pedig megforgatja a szemeit.
- Elolvassuk az aktákat, és megyünk is! Nem lesz semmi gond! - mondja Mikael, miközben megveregeti a vállát.
- De ha lebukunk, többé nem vesztek rá ilyenekre! Miért nincsenek normális barátaim? - teszi fel magának dünnyögve a kérdést.
Mit sem törődve vele indulunk el. Mikael megy elől, utána én, majd Kate.
- Oké. Az éjszakai őr most tart pihenőt, ami azt jelenti, van fél óránk. Ha az első bejáraton együnk, a riasztó bekapcsol, és lebukunk. Viszont, ha tanulmányozzuk az épület alaprajzát - húzza elő -, akkor láthatjuk, hogy van itt - bök a papírra - annak az irodának a kijárata, amelyikben az akták vannak. Szóval pontosan - néz az órájára - most kell elindulnunk, ha időben végezni akarunk. - összehajtja, majd futni kezd. Mi azonnal követjük, de hirtelen megáll, így mindenki beleütközik az előtte állóba. - Itt van. - előveszi a a kulcsát, majd lassan beledugja a kulcslyukba. A zár kattan, majd kitárja elénk az irodát. Sötétség uralja a termet, ezért nagyon óvatosan lépkedünk.
Mikael felnyomja a villanyt, mire számat egy cifra káromkodás hagyja el. Kate is felkuncog a hátam mögött.
- Szóval, hol vannak az akták? - kérdezi meg a szőke lány.
- Szóval előtted. - utánozza hangját Mikael. És valóban. Előttünk egy hatalmas szekrény terül el, beszámozva rengeteg kis fiókkal. Egészen 1956-tól fel vannak jegyezve a gyilkosságok a városban. Kis rekeszre különböző kulcsszavak vannak írva, hogy az őrs tagjai megtudják különböztetni. Lassan sétálunk oda, majd az idei aktákhoz lépve kihúzzuk a fiókot. Számos ember képe tárul elénk a lapok fenti bal sarkában, de mi csak egyet keresünk. Már vagy öt perce nézegetjük sorban, mikor rábukkanunk Breed-ére. Felnyitjuk, majd elkezdjük böngészni. Bal fent egy régi kép róla, alatta pontos leírás a bizonyítékokról. Majd leírták, hogy a bűntény lezárva, és odaírták a haláleset okát. Medvét írtak, de ezt ők is tudhatták volna, hogy baromság. Majd alul még egy kép a sebeiről. Miután eljöttünk, bekékültek, és felvettek egy enyhén vörös árnyalatot. Valamint, még azt is odaírták, hogy az akta változhat.
Nem sokat tudtunk meg, viszont volt egy mondat, ami számomra rengeteg mindent elárult:
Az áldozat testén olyan karmolásnyomok vannak, amik megkérdőjelezik, hogy medve tette. Prérifarkasra gyanakszik őrsünk, de az állatok már vagy tizenöt éve nem élnek városunkban.
A buli után megjönnek a mentősök. Breed testét berakják egy fekete zsákba, majd elviszik. A rendőrök beidéznek minket egy kihallgatásra, ugyanis mi találtunk rá a testre. Hazakísérem Corát, Kate megvárja az apját, közben szép lassan mindenki elhagyja a házat.
Már öt perce autózunk szótlanul. Cora csak kibámul az ablakon, én az útra koncentrálok. Néha egy szipogás hagyja el a száját, mire odakapom a fejem, de ő ezt különösebben nem érzékeli, vagy csak próbálja figyelmen kívül hagyni.
- Derek - fordul felém, és hangja arról árulkodik, hogy az imént sírt.
- Igen? - nézek rá, majd vissza az útra. Szeme alól letörli a sírás által elmosódott szemfestéket, majd belekezd a mondandójába.
-Igaz, amit Kate mondott? - kérdezi.
- Mire gondolsz? - sejtem, hogy a farkas-átokra akar kilyukadni.
- Tényleg akkor aktiválom az átkot, ha megölök valakit? - szegezi rám tekintetét, és kíváncsian fürkészi arcomat.
- Nagyon úgy néz ki.. - válaszolok feszülten.
- Te is megöltél valakit? - döbben le teljesen. Felsóhajtok, és belekezdek.
- Igen. Négy éve, április huszonnyolcadikán. - ránézek, hogy meggyőződjek, érdekli-e a történetem.
- Folytasd! - kérlel.
- Peter elküldött anyáért, mert találkozót hívott össze a Alfa falkával. - kezdtem bele. - Nem gyilkoltam, csupán elütöttem egy embert. De ez is számított. A kocsiban ültem, bár ekkor még nem volt jogsim. Tudom, felelőtlen voltam, de Peter rengeteget tanított. Egy kanyarnál voltam, amikor átszaladt előttem valaki az úton. Már késő volt megállni, ezért félrehúztam a kormányt, de elsodortam. Kiszálltam a kocsiból, de már késő volt. Meghalt, és vele együtt a farkas mentes életem. - hunyom le a szemem egy pillanatra.
- És hogy érezted, hogy aktiváltad? - kérdezi félve.
- A vérem felforrt, a szívem gyorsabban vert, és levert a víz. Ezt nehéz megmagyarázni, egyszerűen csak megváltozik benned valami. - idő közben odaérünk, leállítom a motort, és folytatom. - Más szemmel látod a világot, érzékszerveid kiteljesednek.
- És... Ha én nem akarok átváltozni? Ha normális életet akarok élni, ahol nincsenek farkasok, és semmi egyéb misztikus lény? Derek, én nem akarom ezt... Normális akarok lenni. - fejezi be a mondandóját könnyes szemmel.
- Megoldjuk valahogy. - kiszállok a kocsiból, mire Cora is követ. Kiveszem a zsebemből a kulcsom, és pár próbálkozás után végre sikerül beletalálni az éjszakai homályban a lyukba. A házban sötétség uralkodik, Peter is lefeküdt már aludni. Corával lábujjhegyen járva megyünk fel a szobánkba, de persze, mikor az embernek csöndben kellene maradnia, nem megy neki. Így történik, hogy én orra bukok miközben megyünk felfele a lépcsőn, Cora pedig belerúg a folyosón található kis szekrénybe.
- Aúú... - kiált fel, mire befogom a kezemmel a száját. Elérünk a szobáinkhoz, mire egyszerre törünk be, és fekszünk be ágyba.
*Másnap*
A csengő hangjára ébredek, ugyanis valaki szinte ráfeküdt. Peter már korán reggel elment, Cora még mindig alszik, így maradtam én. Kikászálódok az ágyból, és leballagok a lépcsőn. Kinyitom az ajtót, és legnagyobb meglepetésemre Legjobb barátom, Mikael áll az ajtóban.
- Csá, haver! Mizu? - jön be a küszöbön mit sem törődve azzal, hogy nem invitáltam be.
- Szia. - motyogom, de hiába, semmit nem érek el vele, ő már a nappaliban ül az egyik bőrkanapén.
- Na, szóval, tegnap eltűntél. - kezd bele a roppant fontos mondandójába.
- Igen. - bólintok.
- És volt az a gyilkosság is. Na, lényeg a lényeg, van egy jó hírem: azonosították a holttestet, és nem téged okolnak! - virul fel rögtön az arca, mire felhúzom a szemöldököm.
- Ki feltételezte, hogy én voltam? - lepődök meg.
- Ja, szinte mindenki. De Kate elmondta, hogy vele voltál, szóval leszálltak rólad. - vigyorog.
- És honnan tudod ezt?
- A nagybátyám ott dolgozik, rémlik? Stilinski. Most vették fel. - aha, mintha már mesélt volna róla. - Mármint, ha úgy vesszük, nem is a rokonom. - tűnődik el.
- Aha. Lényeg?
- Tényleg. Na, szereztem kulcsot a bejutáshoz.. - vigyorodik el még jobban.
- Haver, te vagy a legjobb! - lelkesedek be én is, és már a ma estét tervezem.
- Bemegyünk az aktákért? - kérdezi.
- Bemegyünk. - válaszolok.
***
Talpig feketében állunk a rendőrség bejárata előtt, és Kate-et várjuk. Mikaelt egy kicsit még kellett győzködni, de végül teljesen biztos volt abban, hogy nekünk ezt tudnunk kell. Tehát itt állunk, és várunk. Ötven százalék az esélye, hogy lebukunk, és bent tartanak éjszakára, és ötven, hogy senki nem tud meg semmit. Egy kocsi parkol le, mire gyorsan bemászunk a kuka mögé. De mikor meglátjuk, hogy csak Kate az, kipattantunk. Ő is talpig feketébe volt, csak ő egy fekete sapkát is magára húzott, ami kiemelte kusza szőke tincseit. Gyorsan megrázom a fejem, és elhessegetem a kusza gondolatokat.
- Ez őrültség. - jelenti ki, miközben odaér hozzánk. - Lefogunk bukni! - mereszti a szemeit.
- Mi is örülünk, hogy látunk. - vigyorog rá Mikael, a lány pedig megforgatja a szemeit.
- Elolvassuk az aktákat, és megyünk is! Nem lesz semmi gond! - mondja Mikael, miközben megveregeti a vállát.
- De ha lebukunk, többé nem vesztek rá ilyenekre! Miért nincsenek normális barátaim? - teszi fel magának dünnyögve a kérdést.
Mit sem törődve vele indulunk el. Mikael megy elől, utána én, majd Kate.
- Oké. Az éjszakai őr most tart pihenőt, ami azt jelenti, van fél óránk. Ha az első bejáraton együnk, a riasztó bekapcsol, és lebukunk. Viszont, ha tanulmányozzuk az épület alaprajzát - húzza elő -, akkor láthatjuk, hogy van itt - bök a papírra - annak az irodának a kijárata, amelyikben az akták vannak. Szóval pontosan - néz az órájára - most kell elindulnunk, ha időben végezni akarunk. - összehajtja, majd futni kezd. Mi azonnal követjük, de hirtelen megáll, így mindenki beleütközik az előtte állóba. - Itt van. - előveszi a a kulcsát, majd lassan beledugja a kulcslyukba. A zár kattan, majd kitárja elénk az irodát. Sötétség uralja a termet, ezért nagyon óvatosan lépkedünk.
Mikael felnyomja a villanyt, mire számat egy cifra káromkodás hagyja el. Kate is felkuncog a hátam mögött.
- Szóval, hol vannak az akták? - kérdezi meg a szőke lány.
- Szóval előtted. - utánozza hangját Mikael. És valóban. Előttünk egy hatalmas szekrény terül el, beszámozva rengeteg kis fiókkal. Egészen 1956-tól fel vannak jegyezve a gyilkosságok a városban. Kis rekeszre különböző kulcsszavak vannak írva, hogy az őrs tagjai megtudják különböztetni. Lassan sétálunk oda, majd az idei aktákhoz lépve kihúzzuk a fiókot. Számos ember képe tárul elénk a lapok fenti bal sarkában, de mi csak egyet keresünk. Már vagy öt perce nézegetjük sorban, mikor rábukkanunk Breed-ére. Felnyitjuk, majd elkezdjük böngészni. Bal fent egy régi kép róla, alatta pontos leírás a bizonyítékokról. Majd leírták, hogy a bűntény lezárva, és odaírták a haláleset okát. Medvét írtak, de ezt ők is tudhatták volna, hogy baromság. Majd alul még egy kép a sebeiről. Miután eljöttünk, bekékültek, és felvettek egy enyhén vörös árnyalatot. Valamint, még azt is odaírták, hogy az akta változhat.
Nem sokat tudtunk meg, viszont volt egy mondat, ami számomra rengeteg mindent elárult:
Az áldozat testén olyan karmolásnyomok vannak, amik megkérdőjelezik, hogy medve tette. Prérifarkasra gyanakszik őrsünk, de az állatok már vagy tizenöt éve nem élnek városunkban.
2014. november 21., péntek
1. rész - 3. fejezet - A buli
Drága, Olvasók! Elérkeztünk az első rész végére, amit egy nagy gimis bulival zárok le. Ééés. nagy hír! Továbbjutott a blog a CsereBereblog által meghirdetett blogversenyben. Már csak tizennégy emberrel versengünk az első helyért, és újra szavazatokat kell gyűjtenünk. Szavazzatok a blogra, ha úgy érzitek, megérdemli, hogy tovább jusson. IDE kattintva érheted el a szavazó lapot. Valamint a részben pár sor erejéig múlt idő is szerepelni fog, ne ijedjetek meg. Tudom, hogy már elegetek van abból, hogy minden rész elején ódákat zengek, szóval nem is húzom tovább az időt, jó olvasást!
A fürdőszobában állok, és vizslatom a tükörképem. A hajam össze-vissza áll, a felsőm ugyanaz, amit reggel gyorsan magamra kaptam, és a szemem alatt nagy karikák pihennek. Ránézek az órára, és számat elhagyja egy cifra káromkodás. Már csak fél órám van, de eddig nem jöhettem be, mert Cora elfoglalta az egész fürdőt.
*Tizenöt perccel korábban*
-Cora, gyere már ki, két órája bent vagy! - dörömbölök a fürdőszoba ajtaján. Semmi választ nem kapok, ezért újra megismétlem az előző mozdulatomat. Egy dühös sóhajtást hallok, és az ajtó már nyitódik is. A húgom (aki nem mellesleg még tizenhat éves sincs) egy miniruhában jön ki elém, húszcentis magassarkúban, pandává sminkelt fejjel.
-Mi van már, Derek? - néz rám dühösen, és csípőre teszi a kezét.
- Mondjuk az, hogy ideje lenne kijönni, hercegnő. És fel is öltözhetnél, mert ebben biztos nem jössz ki az utcára. - felhúzom a szemöldököm, mire ő összehúzza azokat.
- Jaj, Derek, ne legyél már ilyen régimódi! Miben menjek? Farmerben?? - totál lesokkolva néz rám, és undorral ejti az utolsó szót.
- Például. Most pedig húzz be a szobádba, és öltözzél át, mert kétszer is meggondolom, hogy eljöhetsz-e velem. - arrébb lököm egy kicsit, és bevánszorgok a fürdőbe. Még egy halk morgást, és egy 'utállak' kifejezést hallok, majd sértődötten bevágtat a szobájába.
*Vissza a jelenbe*
Gyorsan lezuhanyzok, és magamra kapok egy fekete inget, egy farmert, és készen is vagyok. A fiúk nem viszik túlzásba a készülődést, de ez gondolom látszik. Kisietek a fürdőből, és egyenesen Cora szobájába sietek. Bekopogok, mire csak egy 'szabad' kiáltással tudja le a választ. Mikor bemegyek már egy kellemesebb kép fogad. A húgom az ágyán ül, és fonja a haját, miközben egy térd felett érő fekete szoknyát, és fehér virágmintás felsőt visel, egy fekete telitalpú cipővel.
- Na, látom, sikerült felöltözni. - lépek be, mire rám néz, majd csak a szemét forgatva visszatér a hajához. - Siess, mert két perc múlva indulnunk kell, ha odaakarunk érni. - kisietek húgom szobájából, és a nappaliba rohanok. Kinyitom a hűtőt, kiveszem a dobozos tejet, és beleiszok.
- Abból még más is inni akart. - szól Peter a kanapéról, miközben egy újságot olvas.
- Ne csináld már ezt Peter. - forgatom meg szemeimet. - Ja, buliba megyek ma és Corát is magammal kell vinnem.
- Oké, de nem ihattok kólánál erősebbet, mert vezetsz, és legkésőbb egyre itthon vagytok. - könyököl fel az asztalra, és vigyorogva a szemembe néz. Megrántom a vállam, ugyanis nem is terveztem reggelig ott maradni.
Végre Cora is lejön, így már indulhatunk is. Beülünk a kocsiba, és odahajtottunk a buli helyszínére.
Már az utcába bekanyarodva hallom a zene lüktető ritmusát. A sok autó mögött megállva szállunk ki az autóból, és lépkedünk a ház felé. Már az előkertben is műanyag poharakat tartogató diákok állnak, néha-néha belekortyolva, némelyek egymást falják a pia hatása miatt. És még csak nem is a ház volt... Az ajtón kopogtatva egy idegen nyit nekünk ajtót, és mintha ezer éve ismerné Corát, két puszival üdvözölni akarja. Azért Cora sem most jött le a falvédőről, simán kitér a szívélyes fogadtatás alól, és otthonos érezve magát megy be a házba. Egy ideig feszengve állok, de aztán beljebb lépek. A nappali közepén egy felállított DJ pult található, ahonnan éppen az Anaconda című szám szól. Pár asztal össze van tolva, ráhelyezve néhány tál sütemény, és rengeteg alkohol. Odasétálok, és töltök magamnak egy pohár kólát. Tudom, hogy mindenki a sulinkba jár - legalábbis remélem -, de így hirtelen egy ismerős arcot sem pillantok meg. Csak állok, mint aki azt sem tudja, hol van, mikor ismerős nevetés csapja meg a fülemet. A hang irányába fordulok, és észreveszem a megszokott szőke tincseket és a hozzájuk járuló lányt. Kate felszabadultan táncol pár barátjával az oldalán, akiket csak úgy látásból ismerek, azt hiszem, egy órára járunk, de nem biztos. A lány ütemesen mozog a zene ritmusára, teljesen beleveszve a szám émelyítő ritmusába. Megfogok egy pohár valamit, és kikerülgetve a táncoló embereket, odaoldalazok hozzá. Éppen háttal áll nekem, ezért lassan megkocogtatom, mire megfordul.
- Hogy hogy eljöttél? - próbálom túlordítani a zenét, kevesebb sikerrel. Értelmetlenül néz rám.
- Mi?! - csak a szájáról tudom leolvasni, mit is akar mondani, mivel a zene még mindig hangos. Arrébb húzom, hogy tudjunk normálisan beszélgetni végre, mire hirtelen a kertben találjuk magunkat. Kate is csak egy pohár kólát tart a kezében, és látszik rajta, hogy minimális alkoholt sem fogyasztott. A haja kicsit csapzottan lóg a szemébe. Egy farmert visel, hozzá egy kék blúzt, valamennyi sminket (nem értek én ehhez) és egy telitalpú szandált. Maradt az egyszerűnél, amivel szerintem nagyon kitűnik a tömegből, de persze jó értelemben.
- Hogy hogy eljöttél? - nézek jó mélyen a szemébe. Kifújja a levegőjét, és visszanéz a szemembe.
- Bulizni akartam. De nehogy azt hidd, hogy azért jöttem, mert Te hívtál. - pirul el azonnal. Rá kell jöjjek, hogy ez a lány nagyon sokszor van zavarban, mikor velem lóg. Körülbelül egy fél fejjel vagyok csak magasabb nála, ezért nem kell nagyon lenéznem rá, mikor közelebb lép.
- Derek Hale - kezd bele - megtisztelnél azzal, hogy felkérsz egy táncra? - lép még közelebb, és már csak pár centi választ el tőle. Kezeimet lassan a vállára csúsztatom, majd végig húzva a karján, megfogom a kezét. Másik kezemet a derekára csúsztatom, mire ő gyengéden megfogja a vállam, és forogni kezdünk. Igaz, mind ezt a kertben állva, a Gangnam Style hallgatása közben. Érzem a parfüme bodorító illatát, szapora lélegzetét, gyors szívverését. A fejét a vállamra hajtja tánc közben, és mélyeket sóhajt. Az idilli pillanatunkat egy sikoly zavarja meg. A hátsó kertből jön, még hozzá tisztán. Eleinte azt hiszem, félelmében sikolt egyet, de aztán, miután egy kicsit jobban kihegyezem hallásom, rájövök, hogy nem. Ez volt talán az utolsó hangja, mivel éppen egy gyilkosság áldozata lett...
- Kate, én megnézem, te meg maradj itt. - mondom neki, mire csak megrázza a fejét.
- Hülyéskedsz? Van nálam fegyver, ha egy kósza farkas lenne az. - mondja, mire elkerekedik a szeme.
- Miért hoztál magaddal egy buliba farkasölő szert, vagy fegyvert, vagy bármit, amit hoztál?! - akadok ki teljesen.
- Jaj, Derek, ne csináld már! Tudod, első a biztonság, és egy buliban, ahol két farkas is van, nem a legbiztonságosabb... - süti le a szemét.
- Aha, szóval az vagy engem talál el, vagy Corát. - értem meg a hallottakat.
- Kit? - kerekedik el a szeme.
- Corát. A húgomat. - nézek rá.
- De ő még nem aktiválta az átkot, ugye?
-Mit csinált? Én már tizenöt éves korom óta vagyok farkas, amikor is... - eszembe jutnak az emlékek, mi is történt abban az évben.
- Amikor mi Derek? Megöltél egy embert? És aktiváltad az átkot? - beszél hozzám gúnyosan, keresztbe tett kézzel.
- Jó, most hagyjuk ezt, meg kell néznünk mi történt. - megfordulok, és elindulok a hang irányába. Pár fát, bokrot kikerülök, mire odaérek, de azonnal érzem a vér szagát. Kate is észreveszi a hullát, és egy pillanatra elborzad az arca, de hamar összeszedi magát. Breed fekszik előttünk. Szemei élettelenül bámulnak vissza ránk, mellkasán egy nagy véres folt. Ajkai teljesen belilultak, kezei maga mellett pihennek. Kezdett egy kicsit büdös lenni, és ez a bűz terjengett a levegőben. Látszott rajta, hogy fájdalmas halált halt, ugyanis teste merev pózban volt még így is, valószínűleg rúg-kapált. A ruhájára véres foltok tapadtak, amik elkezdtek már egy kicsit beszáradni. Szemeimmel azonnal Corát keresem, ugyanis nagy a valószínűsége, hogy ő volt.
- Te hívd a mentőket, én megkeresem Corát. - szólok Katenek, aki előkapja a telefonját, és tárcsázza a számot. Berohanok a táncoló emberek közé, és a húgonat keresem. Éppen táncol egy csapat lánnyal, ezért gyorsan odamegyek, és kirángatom a kezénél fogva.
- Aú, Derek, mi van már? - néz rám dühösen.
- Mégis hogy tehetted ezt? - csak néz rám, szemében értetlenséget fedezek fel.
- Miről beszélsz? - akad ki teljesen.
- Jaj, ne játszd már a hülyét. Tudom, hogy te voltál. - vágok vissza neki, mire arca meghökken.
- Mi folyik itt? - jön oda hozzánk Kate, és kérdőn néz ránk.
- A kisasszony nem akarja bevallani, hogy ő volt. - teszem keresztbe a kezeimet, és mérgesen nézek Corára.
- Mégis mi?! - ordít mostmár rám.
- Te ölted meg Breedet. - mondom ki egyszerűen.
- Mi?... - hallgat el, és szomorúan néz maga elé. - Breed meghalt? - könnyes szemmel fordul felém, mire bólintok. - Hogyan? És hogy gondolhattad, hogy én voltam? - Kate megsimítja a fejét.
- Jól van,. Cora, elhisszük, hogy nem te voltál. - öleli meg Kate Corát - A hülye bátyáddal meg ne foglalkozz. - neveti el magát a két lány egyszerre. Milyen jó, hogy az én szerencsétlenségemen nevetnek.
- Ha nem te voltál, és nem is én, akkor...- esek gondolkozóba.
- Akkor van egy másik farkas is a bulin. - mondja ki helyettem Kate.
*Tizenöt perccel korábban*
-Cora, gyere már ki, két órája bent vagy! - dörömbölök a fürdőszoba ajtaján. Semmi választ nem kapok, ezért újra megismétlem az előző mozdulatomat. Egy dühös sóhajtást hallok, és az ajtó már nyitódik is. A húgom (aki nem mellesleg még tizenhat éves sincs) egy miniruhában jön ki elém, húszcentis magassarkúban, pandává sminkelt fejjel.
-Mi van már, Derek? - néz rám dühösen, és csípőre teszi a kezét.
- Mondjuk az, hogy ideje lenne kijönni, hercegnő. És fel is öltözhetnél, mert ebben biztos nem jössz ki az utcára. - felhúzom a szemöldököm, mire ő összehúzza azokat.
- Jaj, Derek, ne legyél már ilyen régimódi! Miben menjek? Farmerben?? - totál lesokkolva néz rám, és undorral ejti az utolsó szót.
- Például. Most pedig húzz be a szobádba, és öltözzél át, mert kétszer is meggondolom, hogy eljöhetsz-e velem. - arrébb lököm egy kicsit, és bevánszorgok a fürdőbe. Még egy halk morgást, és egy 'utállak' kifejezést hallok, majd sértődötten bevágtat a szobájába.
*Vissza a jelenbe*
Gyorsan lezuhanyzok, és magamra kapok egy fekete inget, egy farmert, és készen is vagyok. A fiúk nem viszik túlzásba a készülődést, de ez gondolom látszik. Kisietek a fürdőből, és egyenesen Cora szobájába sietek. Bekopogok, mire csak egy 'szabad' kiáltással tudja le a választ. Mikor bemegyek már egy kellemesebb kép fogad. A húgom az ágyán ül, és fonja a haját, miközben egy térd felett érő fekete szoknyát, és fehér virágmintás felsőt visel, egy fekete telitalpú cipővel.
- Na, látom, sikerült felöltözni. - lépek be, mire rám néz, majd csak a szemét forgatva visszatér a hajához. - Siess, mert két perc múlva indulnunk kell, ha odaakarunk érni. - kisietek húgom szobájából, és a nappaliba rohanok. Kinyitom a hűtőt, kiveszem a dobozos tejet, és beleiszok.
- Abból még más is inni akart. - szól Peter a kanapéról, miközben egy újságot olvas.
- Ne csináld már ezt Peter. - forgatom meg szemeimet. - Ja, buliba megyek ma és Corát is magammal kell vinnem.
- Oké, de nem ihattok kólánál erősebbet, mert vezetsz, és legkésőbb egyre itthon vagytok. - könyököl fel az asztalra, és vigyorogva a szemembe néz. Megrántom a vállam, ugyanis nem is terveztem reggelig ott maradni.
Végre Cora is lejön, így már indulhatunk is. Beülünk a kocsiba, és odahajtottunk a buli helyszínére.
Már az utcába bekanyarodva hallom a zene lüktető ritmusát. A sok autó mögött megállva szállunk ki az autóból, és lépkedünk a ház felé. Már az előkertben is műanyag poharakat tartogató diákok állnak, néha-néha belekortyolva, némelyek egymást falják a pia hatása miatt. És még csak nem is a ház volt... Az ajtón kopogtatva egy idegen nyit nekünk ajtót, és mintha ezer éve ismerné Corát, két puszival üdvözölni akarja. Azért Cora sem most jött le a falvédőről, simán kitér a szívélyes fogadtatás alól, és otthonos érezve magát megy be a házba. Egy ideig feszengve állok, de aztán beljebb lépek. A nappali közepén egy felállított DJ pult található, ahonnan éppen az Anaconda című szám szól. Pár asztal össze van tolva, ráhelyezve néhány tál sütemény, és rengeteg alkohol. Odasétálok, és töltök magamnak egy pohár kólát. Tudom, hogy mindenki a sulinkba jár - legalábbis remélem -, de így hirtelen egy ismerős arcot sem pillantok meg. Csak állok, mint aki azt sem tudja, hol van, mikor ismerős nevetés csapja meg a fülemet. A hang irányába fordulok, és észreveszem a megszokott szőke tincseket és a hozzájuk járuló lányt. Kate felszabadultan táncol pár barátjával az oldalán, akiket csak úgy látásból ismerek, azt hiszem, egy órára járunk, de nem biztos. A lány ütemesen mozog a zene ritmusára, teljesen beleveszve a szám émelyítő ritmusába. Megfogok egy pohár valamit, és kikerülgetve a táncoló embereket, odaoldalazok hozzá. Éppen háttal áll nekem, ezért lassan megkocogtatom, mire megfordul.
- Hogy hogy eljöttél? - próbálom túlordítani a zenét, kevesebb sikerrel. Értelmetlenül néz rám.
- Mi?! - csak a szájáról tudom leolvasni, mit is akar mondani, mivel a zene még mindig hangos. Arrébb húzom, hogy tudjunk normálisan beszélgetni végre, mire hirtelen a kertben találjuk magunkat. Kate is csak egy pohár kólát tart a kezében, és látszik rajta, hogy minimális alkoholt sem fogyasztott. A haja kicsit csapzottan lóg a szemébe. Egy farmert visel, hozzá egy kék blúzt, valamennyi sminket (nem értek én ehhez) és egy telitalpú szandált. Maradt az egyszerűnél, amivel szerintem nagyon kitűnik a tömegből, de persze jó értelemben.
- Hogy hogy eljöttél? - nézek jó mélyen a szemébe. Kifújja a levegőjét, és visszanéz a szemembe.
- Bulizni akartam. De nehogy azt hidd, hogy azért jöttem, mert Te hívtál. - pirul el azonnal. Rá kell jöjjek, hogy ez a lány nagyon sokszor van zavarban, mikor velem lóg. Körülbelül egy fél fejjel vagyok csak magasabb nála, ezért nem kell nagyon lenéznem rá, mikor közelebb lép.
- Derek Hale - kezd bele - megtisztelnél azzal, hogy felkérsz egy táncra? - lép még közelebb, és már csak pár centi választ el tőle. Kezeimet lassan a vállára csúsztatom, majd végig húzva a karján, megfogom a kezét. Másik kezemet a derekára csúsztatom, mire ő gyengéden megfogja a vállam, és forogni kezdünk. Igaz, mind ezt a kertben állva, a Gangnam Style hallgatása közben. Érzem a parfüme bodorító illatát, szapora lélegzetét, gyors szívverését. A fejét a vállamra hajtja tánc közben, és mélyeket sóhajt. Az idilli pillanatunkat egy sikoly zavarja meg. A hátsó kertből jön, még hozzá tisztán. Eleinte azt hiszem, félelmében sikolt egyet, de aztán, miután egy kicsit jobban kihegyezem hallásom, rájövök, hogy nem. Ez volt talán az utolsó hangja, mivel éppen egy gyilkosság áldozata lett...
- Kate, én megnézem, te meg maradj itt. - mondom neki, mire csak megrázza a fejét.
- Hülyéskedsz? Van nálam fegyver, ha egy kósza farkas lenne az. - mondja, mire elkerekedik a szeme.
- Miért hoztál magaddal egy buliba farkasölő szert, vagy fegyvert, vagy bármit, amit hoztál?! - akadok ki teljesen.
- Jaj, Derek, ne csináld már! Tudod, első a biztonság, és egy buliban, ahol két farkas is van, nem a legbiztonságosabb... - süti le a szemét.
- Aha, szóval az vagy engem talál el, vagy Corát. - értem meg a hallottakat.
- Kit? - kerekedik el a szeme.
- Corát. A húgomat. - nézek rá.
- De ő még nem aktiválta az átkot, ugye?
-Mit csinált? Én már tizenöt éves korom óta vagyok farkas, amikor is... - eszembe jutnak az emlékek, mi is történt abban az évben.
- Amikor mi Derek? Megöltél egy embert? És aktiváltad az átkot? - beszél hozzám gúnyosan, keresztbe tett kézzel.
- Jó, most hagyjuk ezt, meg kell néznünk mi történt. - megfordulok, és elindulok a hang irányába. Pár fát, bokrot kikerülök, mire odaérek, de azonnal érzem a vér szagát. Kate is észreveszi a hullát, és egy pillanatra elborzad az arca, de hamar összeszedi magát. Breed fekszik előttünk. Szemei élettelenül bámulnak vissza ránk, mellkasán egy nagy véres folt. Ajkai teljesen belilultak, kezei maga mellett pihennek. Kezdett egy kicsit büdös lenni, és ez a bűz terjengett a levegőben. Látszott rajta, hogy fájdalmas halált halt, ugyanis teste merev pózban volt még így is, valószínűleg rúg-kapált. A ruhájára véres foltok tapadtak, amik elkezdtek már egy kicsit beszáradni. Szemeimmel azonnal Corát keresem, ugyanis nagy a valószínűsége, hogy ő volt.
- Te hívd a mentőket, én megkeresem Corát. - szólok Katenek, aki előkapja a telefonját, és tárcsázza a számot. Berohanok a táncoló emberek közé, és a húgonat keresem. Éppen táncol egy csapat lánnyal, ezért gyorsan odamegyek, és kirángatom a kezénél fogva.
- Aú, Derek, mi van már? - néz rám dühösen.
- Mégis hogy tehetted ezt? - csak néz rám, szemében értetlenséget fedezek fel.
- Miről beszélsz? - akad ki teljesen.
- Jaj, ne játszd már a hülyét. Tudom, hogy te voltál. - vágok vissza neki, mire arca meghökken.
- Mi folyik itt? - jön oda hozzánk Kate, és kérdőn néz ránk.
- A kisasszony nem akarja bevallani, hogy ő volt. - teszem keresztbe a kezeimet, és mérgesen nézek Corára.
- Mégis mi?! - ordít mostmár rám.
- Te ölted meg Breedet. - mondom ki egyszerűen.
- Mi?... - hallgat el, és szomorúan néz maga elé. - Breed meghalt? - könnyes szemmel fordul felém, mire bólintok. - Hogyan? És hogy gondolhattad, hogy én voltam? - Kate megsimítja a fejét.
- Jól van,. Cora, elhisszük, hogy nem te voltál. - öleli meg Kate Corát - A hülye bátyáddal meg ne foglalkozz. - neveti el magát a két lány egyszerre. Milyen jó, hogy az én szerencsétlenségemen nevetnek.
- Ha nem te voltál, és nem is én, akkor...- esek gondolkozóba.
- Akkor van egy másik farkas is a bulin. - mondja ki helyettem Kate.
2014. november 7., péntek
1. rész - 2. fejezet - Vihar előtti csend
Sziasztok! Hú, igazából nem is tudom, mit írjak ebbe a kis írói közleménybe. Talán azt, hogy milyen csodásak vagytok, és mennyire köszönök nektek mindent! Az előző bejegyzésben még arról írtam, hogy mennyire köszönöm a 13(!) feliratkozót, most pedig azt fogom, hogy mennyire köszönöm a 28 feliratkozómat, valamint az 1000+ oldalmegjelenítést. Álmomban sem gondoltam volna, hogy ennyien fel lesztek iratkozva a blogomra. Valamint jelentkeztem egy blogversenyre, ahol szavazatokat kell gyűjtenünk, szóval, ha nem nagy kérés, akkor szavazzatok a blogra az adott kategóriákban. IDE kattintva szavazhatsz, valamint a Children Of The Darness című blogra is.. :) Az én drága bétám, Barby blogja. Előre is köszönjük.. Jó olvasást!
Peter az utóbbi napokban nem hagyott békén, folyamatosan az önkontrollt gyakoroltatta velem. A kezdetleges nehézségek után, egyre jobban haladtam, és egyre jobban megy. Éppen az ágyamban fekszek, és próbálom figyelmen kívül hagyni, hogy tíz perce szólongat, amiért nem kelek fel. Most idegesen beront a szobába, kezében valamivel.
- Derek Hale! Egy perced van, hogy kikászálódj az ágyból. - mondja idegesen, mire magamra húzom a párnám.
- Még öt percet... - nyöszörgök félálomban. Peter meglendíti a tárgyat a kezében, és a következő pillanatban csurom vizesen pattanok fel. Egy vödör jeges víz tartalma látszik pizsamámon, ezért mérgesen felpattanok. A párnámat hozzávágom Peterhez, mire elhagyja a szobát. De az ajtóból egy pillanatra visszafordul.
- Siess, mert már hét tizenöt van, és az idióta barátod itt magyaráz nekem a lányról, aki tetszik neki. - szemeit forgatva megy ki végleg az ajtón, és mikor eljut az agyamig az, hogy mit mondott, felpattanok, és eszeveszett tempóban magamra kapok egy farmert és egy pólót, majd a táskám, és lerobogok a lépcsőn.
Peter és a legjobb barátom, Mikael ül a kanapén. Barna haja bezselézve meredezik a plafon felé, és éppen magyaráz valamit Peternek, aki sóhajtva hátrahajtja fejét. Tény, hogy Mikael néha kicsit elegem van belőle, de az idegesítő jelleme ellenére harmadik óta ő a legjobb barátom. Gyorsan köszönök, berontok a konyhába, iszom pár korty tejet, majd futva magammal rángatom a barátomat. Az iskolabuszt majdnem lekéstük, pont mögöttünk csukódik be az ajtaja. A sorok között haladva, átlépkedve mindenféle papírgalacsinon, végre eljutunk a szokásos helyünkig, majd leülünk és kényelembe helyezzük magunkat.
- Haver, tegnap próbáltalak elérni, de csak a hangpostád jelentkezett! A mániákus nagybátyád miatt? - néz rám, miközben lábát felteszi az előtte lévő ülésre.
- Nem, tudod...ez olyan családi dolog. - magyarázkodom idegesen. - Ó, családról jut eszembe! Írnom kell Peternek, hogy Cora most jön haza valami táborból, ezért vegye fel a suli előtt.
- A dögös 14 éves húgod? - kérdezi vigyorogva, mire az első kezembe akadó tárgyat a fejéhez vágom. Kicsit erősebben a kelleténél, ugyanis fájdalmasan dörzsöli a karját.
- Aú! Jól van, csak hülyültem, ne kapd fel a vizet! - néz előre, majd a következő pillanatban Greg sétál a helyünkhöz. Ő is játszik a kosárcsapatban, jó haverunk. Tavaly jött a városba, de mivel szinte profin kosarazik, így hamar befogadtuk. Az edző bá' szerint ha elballagunk, Greg lesz a csapatkapitányunk, mivel ő egy évvel fiatalabb nálunk.
Az utat elbeszélgettük, bár belülről azt éreztem, hogy ez a nap valamivel másabb lesz.
Két perc múlva már a suli parkolójában állunk, és nézzük az ideges kilencedikeseket, az őrjöngő tizedikeseket, a csoportokba verődve álló tizenegyedikeseket, és a könyveket bújó végzősöket. Hiába, ez az utolsó év számukra, és itt az érettségi is. Sajnos Mikaellel mi is az utóbbiak táborát erősítjük, szóval hamarosan nekünk is el kellene kezdenünk naponta több órát tölteni a szobánkba bezárkózva, történelem könyvet tanulmányozva, és erősen rágörcsölni arra, hogy legalább egy évszám is megmaradjon a fejünkben. Egy perce sem ácsorgunk ott, mikor már szép számmal gyűlnek körénk az emberek, remélve, hogy legalább a nevüket megjegyezzük. Ha kosárlabda csapatban játszol, erre is számítanod kell. A mi giminkben is van egyfajta hierarchia, amely a kilencedikesektől egészen a kosárcsapat játékosaiig terjed. Hiába, ez íratlan törvény, mégis szent, és sérthetetlen. Füttyögésre kapom fel a fejem, és egyenes a célpont irányába fordítom a fejem. Egy fekete BMW parkol le, de se a rendszám se az autó nem volt ismerős. A hozzátartozó személy - gyanítom a füttyögés tárgya - is kikászálódik az autóból, majd lezárva azt elindul. Csak a hátát látom és a szőke haját. Elsőre mintha már találkoztam volna vele, de fogalmam mikor és hol. A gondolatmenetemet a csengő zavarja meg, ami csak egy valamit jelenthet: újra kezdődik a pokol. A srácokkal megindulunk a suli épületébe, és gyorsan felrohanunk a másodikra. Éppen a tanárnő előtt esünk be a terembe, gyorsan levágódunk a helyünkre, és kezdetét veszi az egyik legunalmasabb óra a világon: a fizika. Miss. Peterson egyébként az egyik legfiatalabb tanár az iskolában, alig töltötte még be a harmincat, de máris tanári pályára lépett. Magas, vékony, vörös hajú, kék szemű, és Greg oda van érte. Eleinte csak a tanárnő szivatására indult a sok bókolás, de azóta ez már megszokott lett. Már az alvás határán vagyok, mikor az igazgató lép be a terembe. Ez vagy azt jelenti, hogy valakit megbüntet, vagy valami fontos dolgot akar közölni. Pechünkre most az utóbbi miatt látogatt el hozzánk.
- Kedves, Diákok! Bizonyára emlékeztek, hogy tavalyi év végén közöltük, hogy új diák érkezik szeretett iskolánkba. - emeli a szívére a kezét, és mintegy megerősítést várva fordul felénk.
- Ja, az unalmas előadás év végén, amit átaludtam? - kiabálja be Breeden, az egyik srác a fotósszakköről. Az igazgató nyakán kidüllednek az erek, és vörös arccal ordít rá Breedenre.
- Na, ide figyelj, Breeden Evedent! Még egy ilyen megnyilvánulás, és a büntetésben töltsd a napjaid hátralévő részét az egész félévben. - ordítja, mire Breeden inkább behúzott nyakkal ül tovább a helyén. - Nos, mivel úgy látom, nálatok a szép szó nem használ, ezért csak közlöm, hogy új osztálytársatok lesz. Gyere be, kedvesem. - mondja az ajtó felé fordulva. Besétál a lány, akit reggel láttunk. Az a haj, az a szem... Csak egy valaki lehet. - Bemutatom nektek Kate Argentet! Ő lesz az új osztálytársatok, most pedig én megyek, további jó tanulást. - lép ki az ajtón, mire Kate nagy nehezen rászánja magát arra, hogy bejöjjön. Először csak a bakancsa orrát bámulja, majd a tanárnő kérésére helyett foglal. Ahogy elhalad mellettem tekintetünk összefonódik egy pillanatra, és a szokásos pirulás jelenik meg az arcán. Gyorsan tovább is halad, de miután körbenéz, észreveszi, hogy sehol sincs hely, csak a Mikael mögötti padban, szóval leül oda. Előveszi a tollát, és a füzetét, majd a tanára nézve jegyzetelni kezd. Legjobb barátommal összenézünk, és csupán szemkontaktussal megbeszéljük, hogy valamelyikünk lestoppolja. Csak itt jön a kérdés, hogy melyikünk.
- Derek Hale! - szólít meg a tanárnő, mire odakapom a fejem. Persze, hogy egyetlen szavára sem, figyeltem. - Megismételnéd, kérlek azt, amit az előbb mondtam? - néz rám szúrós tekintettel.
- Persze tanárnő. - villantom rá a mosolyom, hátha meglágyul a szíve. Sajnos nem. - Az előbb? - kérdezem erősen gondolkozva, mire bólint egyet. - Nos, az előbb azt mondta a tanárnő, hogy 'Derek Hale! Megismételnéd amit az előbb mondtam?' - improvizálok, sajnos nem sok sikerrel. Miss Peterson nem értékeli a humoromat, megajándékoz egy karóval. Szuper.
Óra után kivonulunk a teremből, és felvánszorgunk a következő óránkra.
A nap ezután eseménymentes telik, de közvetlenül hazaindulás előtt, Greg robog oda hozzánk.
- Figyu, srácok, Breeden ma bulit szervez, és meghívta a kosárlabda csapatot. Ott a helyünk! - csap a vállunkra, majd megy a következő emberhez, de futtában még odakiált hozzánk. - A részleteket elküldöm SMS-ben!
- Haver, én megyek, anyám már vár. - köszön el Mikael otthagyva engem. Egyedül indulok el, de mikor már majdnem elhagyom a sulit, valaki nekem jön. Semmi bajom nem lett, ő viszont elesett. A francba.
- Bocsánat, az én hibám volt. - nyújtom oda a kezem a lánynak. Kate Argent bámul rám kék szemekkel. Elfogadja a neki szánt kezet, és felhúzom a földről. - Jól vagy? - nézek a szemében.
- Igen, persze, semmi bajom. - tartja a szemkontaktust. - Te vagy az a vérfarkas fiú ugye? - kérdezi.
- És te az a vadász lány, ugye? - kérdezek vissza. Egy pillanatra alább hagy a magabiztossága, de hamar visszaszáll belé.
- Igen, szóval tartsd távol magad tőlem. - néz rám szúrósan, megnyomva a 'távol' szót.
- Oké. Ez azt jelenti, hogy a mai bulira sem jössz? - megjön a csajozós énem, és akármennyire nem hevertem még ki Paige elvesztését, ez a lány másnak tűnik. Titokzatos, ráadásul vadász, amitől még jobban vonz.
- Még nem hívtak meg.. - hajtja le a fejét, és újra a bakancsát kezdi tanulmányozni.
- Akkor vedd úgy, hogy megvagy hívva. Ott a helyed. - rám szegezi tekintetét, és a szemében csodálkozást fedezek fel.
- Maradjunk annyiban, hogy még meglátom. - mosolyog rám, majd kikerülve engem ott hagy. Nem hagyhatom annyiban a dolgot, muszáj vele többet beszélnem, ezért utánafutok.
- Hé, Kate! Várj! - kiáltok utána, mire újból felém fordul. - Nincs kedved eljönni, meginni valamit?
- Talán. Hívj fel, itt a számom. - nyom egy cetlit a kezembe, majd beszáll az autójába, és elhajt.
Egyedül megyek haza. Otthon levágom magam az ágyra, de a csengő hangja szakítja félbe ezt a pillanatot. Levánszorgok a lépcsőn, és kinyitom az ajtót. Legnagyobb meglepetésemre a húgom, Cora áll az ajtó előtt.
- Hát te? Azt hittem, van kulcsod. - ölelem át az én bolond húgomat.
- Van, csak nem tudom hol. Jó újra itthon lenni. - néz körbe a házban, és úgy tesz, mint aki ezer éve nem járt itt. Közben pittyeg a telefonom, ezért előveszem. Greg írta le a holnapi buli részleteit.
- Te is jössz holnap Greg bulijába? - kérdezi Cora. Felszalad a szemöldököm, és kérdőn nézek rá.
- Honnan tudsz a buliról?
- Greg küldött SMS-st, én is megyek. - mondja boldogan.
- Maximum a szobádba mész. Nem engedlek egy részeg 18 évesekkel teli helyre! - akadok ki. Azért mégis csak a húgom, és még csak tizenöt éves.
- De megyek! Greg meghívott! Nem akadályozhatod meg! És akkor te minek mész? - felesel vissza. Inkább hagyom a témát, és visszamegyek aludni. Mit tartogat majd itt este? Kate, Cora, pia, buli, őrület....
Peter az utóbbi napokban nem hagyott békén, folyamatosan az önkontrollt gyakoroltatta velem. A kezdetleges nehézségek után, egyre jobban haladtam, és egyre jobban megy. Éppen az ágyamban fekszek, és próbálom figyelmen kívül hagyni, hogy tíz perce szólongat, amiért nem kelek fel. Most idegesen beront a szobába, kezében valamivel.
- Derek Hale! Egy perced van, hogy kikászálódj az ágyból. - mondja idegesen, mire magamra húzom a párnám.
- Még öt percet... - nyöszörgök félálomban. Peter meglendíti a tárgyat a kezében, és a következő pillanatban csurom vizesen pattanok fel. Egy vödör jeges víz tartalma látszik pizsamámon, ezért mérgesen felpattanok. A párnámat hozzávágom Peterhez, mire elhagyja a szobát. De az ajtóból egy pillanatra visszafordul.
- Siess, mert már hét tizenöt van, és az idióta barátod itt magyaráz nekem a lányról, aki tetszik neki. - szemeit forgatva megy ki végleg az ajtón, és mikor eljut az agyamig az, hogy mit mondott, felpattanok, és eszeveszett tempóban magamra kapok egy farmert és egy pólót, majd a táskám, és lerobogok a lépcsőn.
Peter és a legjobb barátom, Mikael ül a kanapén. Barna haja bezselézve meredezik a plafon felé, és éppen magyaráz valamit Peternek, aki sóhajtva hátrahajtja fejét. Tény, hogy Mikael néha kicsit elegem van belőle, de az idegesítő jelleme ellenére harmadik óta ő a legjobb barátom. Gyorsan köszönök, berontok a konyhába, iszom pár korty tejet, majd futva magammal rángatom a barátomat. Az iskolabuszt majdnem lekéstük, pont mögöttünk csukódik be az ajtaja. A sorok között haladva, átlépkedve mindenféle papírgalacsinon, végre eljutunk a szokásos helyünkig, majd leülünk és kényelembe helyezzük magunkat.
- Haver, tegnap próbáltalak elérni, de csak a hangpostád jelentkezett! A mániákus nagybátyád miatt? - néz rám, miközben lábát felteszi az előtte lévő ülésre.
- Nem, tudod...ez olyan családi dolog. - magyarázkodom idegesen. - Ó, családról jut eszembe! Írnom kell Peternek, hogy Cora most jön haza valami táborból, ezért vegye fel a suli előtt.
- A dögös 14 éves húgod? - kérdezi vigyorogva, mire az első kezembe akadó tárgyat a fejéhez vágom. Kicsit erősebben a kelleténél, ugyanis fájdalmasan dörzsöli a karját.
- Aú! Jól van, csak hülyültem, ne kapd fel a vizet! - néz előre, majd a következő pillanatban Greg sétál a helyünkhöz. Ő is játszik a kosárcsapatban, jó haverunk. Tavaly jött a városba, de mivel szinte profin kosarazik, így hamar befogadtuk. Az edző bá' szerint ha elballagunk, Greg lesz a csapatkapitányunk, mivel ő egy évvel fiatalabb nálunk.
Az utat elbeszélgettük, bár belülről azt éreztem, hogy ez a nap valamivel másabb lesz.
Két perc múlva már a suli parkolójában állunk, és nézzük az ideges kilencedikeseket, az őrjöngő tizedikeseket, a csoportokba verődve álló tizenegyedikeseket, és a könyveket bújó végzősöket. Hiába, ez az utolsó év számukra, és itt az érettségi is. Sajnos Mikaellel mi is az utóbbiak táborát erősítjük, szóval hamarosan nekünk is el kellene kezdenünk naponta több órát tölteni a szobánkba bezárkózva, történelem könyvet tanulmányozva, és erősen rágörcsölni arra, hogy legalább egy évszám is megmaradjon a fejünkben. Egy perce sem ácsorgunk ott, mikor már szép számmal gyűlnek körénk az emberek, remélve, hogy legalább a nevüket megjegyezzük. Ha kosárlabda csapatban játszol, erre is számítanod kell. A mi giminkben is van egyfajta hierarchia, amely a kilencedikesektől egészen a kosárcsapat játékosaiig terjed. Hiába, ez íratlan törvény, mégis szent, és sérthetetlen. Füttyögésre kapom fel a fejem, és egyenes a célpont irányába fordítom a fejem. Egy fekete BMW parkol le, de se a rendszám se az autó nem volt ismerős. A hozzátartozó személy - gyanítom a füttyögés tárgya - is kikászálódik az autóból, majd lezárva azt elindul. Csak a hátát látom és a szőke haját. Elsőre mintha már találkoztam volna vele, de fogalmam mikor és hol. A gondolatmenetemet a csengő zavarja meg, ami csak egy valamit jelenthet: újra kezdődik a pokol. A srácokkal megindulunk a suli épületébe, és gyorsan felrohanunk a másodikra. Éppen a tanárnő előtt esünk be a terembe, gyorsan levágódunk a helyünkre, és kezdetét veszi az egyik legunalmasabb óra a világon: a fizika. Miss. Peterson egyébként az egyik legfiatalabb tanár az iskolában, alig töltötte még be a harmincat, de máris tanári pályára lépett. Magas, vékony, vörös hajú, kék szemű, és Greg oda van érte. Eleinte csak a tanárnő szivatására indult a sok bókolás, de azóta ez már megszokott lett. Már az alvás határán vagyok, mikor az igazgató lép be a terembe. Ez vagy azt jelenti, hogy valakit megbüntet, vagy valami fontos dolgot akar közölni. Pechünkre most az utóbbi miatt látogatt el hozzánk.
- Kedves, Diákok! Bizonyára emlékeztek, hogy tavalyi év végén közöltük, hogy új diák érkezik szeretett iskolánkba. - emeli a szívére a kezét, és mintegy megerősítést várva fordul felénk.
- Ja, az unalmas előadás év végén, amit átaludtam? - kiabálja be Breeden, az egyik srác a fotósszakköről. Az igazgató nyakán kidüllednek az erek, és vörös arccal ordít rá Breedenre.
- Na, ide figyelj, Breeden Evedent! Még egy ilyen megnyilvánulás, és a büntetésben töltsd a napjaid hátralévő részét az egész félévben. - ordítja, mire Breeden inkább behúzott nyakkal ül tovább a helyén. - Nos, mivel úgy látom, nálatok a szép szó nem használ, ezért csak közlöm, hogy új osztálytársatok lesz. Gyere be, kedvesem. - mondja az ajtó felé fordulva. Besétál a lány, akit reggel láttunk. Az a haj, az a szem... Csak egy valaki lehet. - Bemutatom nektek Kate Argentet! Ő lesz az új osztálytársatok, most pedig én megyek, további jó tanulást. - lép ki az ajtón, mire Kate nagy nehezen rászánja magát arra, hogy bejöjjön. Először csak a bakancsa orrát bámulja, majd a tanárnő kérésére helyett foglal. Ahogy elhalad mellettem tekintetünk összefonódik egy pillanatra, és a szokásos pirulás jelenik meg az arcán. Gyorsan tovább is halad, de miután körbenéz, észreveszi, hogy sehol sincs hely, csak a Mikael mögötti padban, szóval leül oda. Előveszi a tollát, és a füzetét, majd a tanára nézve jegyzetelni kezd. Legjobb barátommal összenézünk, és csupán szemkontaktussal megbeszéljük, hogy valamelyikünk lestoppolja. Csak itt jön a kérdés, hogy melyikünk.
- Derek Hale! - szólít meg a tanárnő, mire odakapom a fejem. Persze, hogy egyetlen szavára sem, figyeltem. - Megismételnéd, kérlek azt, amit az előbb mondtam? - néz rám szúrós tekintettel.
- Persze tanárnő. - villantom rá a mosolyom, hátha meglágyul a szíve. Sajnos nem. - Az előbb? - kérdezem erősen gondolkozva, mire bólint egyet. - Nos, az előbb azt mondta a tanárnő, hogy 'Derek Hale! Megismételnéd amit az előbb mondtam?' - improvizálok, sajnos nem sok sikerrel. Miss Peterson nem értékeli a humoromat, megajándékoz egy karóval. Szuper.
Óra után kivonulunk a teremből, és felvánszorgunk a következő óránkra.
A nap ezután eseménymentes telik, de közvetlenül hazaindulás előtt, Greg robog oda hozzánk.
- Figyu, srácok, Breeden ma bulit szervez, és meghívta a kosárlabda csapatot. Ott a helyünk! - csap a vállunkra, majd megy a következő emberhez, de futtában még odakiált hozzánk. - A részleteket elküldöm SMS-ben!
- Haver, én megyek, anyám már vár. - köszön el Mikael otthagyva engem. Egyedül indulok el, de mikor már majdnem elhagyom a sulit, valaki nekem jön. Semmi bajom nem lett, ő viszont elesett. A francba.
- Bocsánat, az én hibám volt. - nyújtom oda a kezem a lánynak. Kate Argent bámul rám kék szemekkel. Elfogadja a neki szánt kezet, és felhúzom a földről. - Jól vagy? - nézek a szemében.
- Igen, persze, semmi bajom. - tartja a szemkontaktust. - Te vagy az a vérfarkas fiú ugye? - kérdezi.
- És te az a vadász lány, ugye? - kérdezek vissza. Egy pillanatra alább hagy a magabiztossága, de hamar visszaszáll belé.
- Igen, szóval tartsd távol magad tőlem. - néz rám szúrósan, megnyomva a 'távol' szót.
- Oké. Ez azt jelenti, hogy a mai bulira sem jössz? - megjön a csajozós énem, és akármennyire nem hevertem még ki Paige elvesztését, ez a lány másnak tűnik. Titokzatos, ráadásul vadász, amitől még jobban vonz.
- Még nem hívtak meg.. - hajtja le a fejét, és újra a bakancsát kezdi tanulmányozni.
- Akkor vedd úgy, hogy megvagy hívva. Ott a helyed. - rám szegezi tekintetét, és a szemében csodálkozást fedezek fel.
- Maradjunk annyiban, hogy még meglátom. - mosolyog rám, majd kikerülve engem ott hagy. Nem hagyhatom annyiban a dolgot, muszáj vele többet beszélnem, ezért utánafutok.
- Hé, Kate! Várj! - kiáltok utána, mire újból felém fordul. - Nincs kedved eljönni, meginni valamit?
- Talán. Hívj fel, itt a számom. - nyom egy cetlit a kezembe, majd beszáll az autójába, és elhajt.
Egyedül megyek haza. Otthon levágom magam az ágyra, de a csengő hangja szakítja félbe ezt a pillanatot. Levánszorgok a lépcsőn, és kinyitom az ajtót. Legnagyobb meglepetésemre a húgom, Cora áll az ajtó előtt.
- Hát te? Azt hittem, van kulcsod. - ölelem át az én bolond húgomat.
- Van, csak nem tudom hol. Jó újra itthon lenni. - néz körbe a házban, és úgy tesz, mint aki ezer éve nem járt itt. Közben pittyeg a telefonom, ezért előveszem. Greg írta le a holnapi buli részleteit.
- Te is jössz holnap Greg bulijába? - kérdezi Cora. Felszalad a szemöldököm, és kérdőn nézek rá.
- Honnan tudsz a buliról?
- Greg küldött SMS-st, én is megyek. - mondja boldogan.
- Maximum a szobádba mész. Nem engedlek egy részeg 18 évesekkel teli helyre! - akadok ki. Azért mégis csak a húgom, és még csak tizenöt éves.
- De megyek! Greg meghívott! Nem akadályozhatod meg! És akkor te minek mész? - felesel vissza. Inkább hagyom a témát, és visszamegyek aludni. Mit tartogat majd itt este? Kate, Cora, pia, buli, őrület....
2014. október 26., vasárnap
1. rész - 1 fejezet - Alfa, béta, omega...
Sziasztok, Drágák! igen, meghoztam nektek az első igazi fejezetet, mely az Alfa, béta, omega címet kapta.Aki ismeri, az tudja, miről beszélek.. Mondjuk nekem a : The sun, the moon, the truth sokkal jobban tetszik, de nem lövöm le a poént senkinek, aki még nem látta a negyedik évadot. A sablonom miatt nem lehet pipálni, de a Pipálj! modulban erre lehetőséged nyílik. Ez a rész hosszabb lett, mint terveztem, de nagyjából ilyen - vagy hosszabb - részekre számíthatnak az olvasók. Törekedtem a hosszanti leírásokra, és a párbeszédekre, remélem elnyeri a tetszéseteket. Valamint köszönöm a 12 nyilvános, és 2 privát feliratkozót. És a bétámnak is ezer köszönet! Valamint mindenkinek, aki egyszer is megnyitotta a blogot.. Egy rész három fejezetből fog állni, és mindegyik kapcsolódik valamilyen szinten a másikhoz. Ebben a részben még nem lesznek konfliktusok, viszont a következőben már azok is előjönnek...Jó olvasást kívánok mindenkinek!
Következő rész időpontja: 2014. 11. 02.
A levelek minden másodpercben lehullanak, ezzel beterítve az avart. Az állatok szaga keveredik a friss őszi aromákkal, elnyomva Argenték emberi illatát. Leguggolok, és megvizsgálom a földet. Az alapján két mérföldnyire vannak, a vadászati felszerelésekkel együtt. Peter azt mondta, hívjam, ha megtudok valamit, de képtelen vagyok várni. Futásnak eredek, és hagyom, hogy a szél szinte magával rántson a vesztembe. Lábaim önálló életre kelnek, és szabadnak érzem magam. Közelebb érve, egyre erőteljesebben érzem a szagukat. Két fa között kinézek, és meglátom őket. Hárman vannak. Egy idős, ötvenes éveiben járó, és egy körülbelül huszonnyolc éves férfi, valamint egy velem egyidős lány. Szőke haja göndör fürtökben ér le a válla alá, barna szeme magabiztosan csillog, ahogy a napfény rásüt. Egy pisztolyt tart a kezében, és egy fán lévő céltábla közepét célozza meg. A fiatalabb férfi unottan támaszkodik fekete kocsija oldalának, ami ott áll pár méterrel arrébb. A lány keze a fegyvere csövén fekszik, majd óvatosan meghúzza a ravaszt. A golyó egyenesen, pontosan talál bele a céltábla közepébe. Belefúródik, majd kis füstfelhőt kelt. Felkelti az érdeklődésem, és kissé megmozdulok. Az idősebb férfi a zajra felkapja a fejét, tekintetét rám szegezi, majd ravasz mosolyra húzza a száját.
- Kate, Chris! Vendégünk van! Úgy tűnik, e ifjú vérfarkas megszemlélte gyakorlásodat, kedvesem. - pillant a lányra, mire az rám néz. Tekintetem mélyen belefúrom a szemébe, mire óvatosan elmosolyodik, és lesüti a szemét. Az idős férfi észreveszi a mozdulatot, ezért dühös szemmel pillant rám. - Lépj elő, Talia fia, Derek! - mondja, és valamilyen fenyegető, mégis varázslatos cseng a hangjában. Nem moccanok, és ezt látva elneveti magát. - Ó, hát félsz? Nem hittem volna, hogy a valaha volt legnagyobb Alfa fia fél megmutatkozni néhány vadász előtt. Hát anyád nem tanított meg a jó modorra? - fogai között szűri az utolsó mondatot, és fenyegetően előrébb lép. Én sem vagyok rest, máris teszek egy lépést, mire elégedett mosoly ül ki az arcára. Pillantásom a lányra vezetem, aki belepirul a mozdulatomba, és inkább hátat fordít, majd elsiet a kocsihoz.
- Mondd, mi szél hozott erre? Tán a konok nagybátyád, Peter mondta, hogy eredj a nyomunkba? Nem csodálnám. Az a férfi igen veszélyes.
- Tudja, az az igazság, hogy nem Peter küldött. Említette, hogy maguk is a városban tartózkodnak, és gondoltam, megnézem, kik is vadásznak rám. - szűrtem a fogaim között, és próbáltam nem felhúzni magam. Sajnos túl késő volt, már ne tudom megfékezni magam. Karmaim akaratlanul is kinőnek, szemeim felveszik vérfagyasztó színeiket, agyaraim utat törnek az ígyem alól, és immáron vérszomjasan nézek az idősebb Argentre. Fel van készülve erre, ugyanis egy sokkolót tart a kezében. Minden másodperccel egyre közelebb érinti hozzám az eszközt, megmutatva ezzel, hogy ennél többre is képes. Hirtelen lépteket hallok, mire odaemelem a fejem. Peter jön elő a bokrok takarásából, és egy határozott mozdulattal kilöki Argent kezéből veszélyes fegyvert. Mivel az öreg belépett egy bizonyos korba, ahol már reflexei nem működnek annyira jól, mint Peteré. Talán ez is közrejátszott abban, hogy nem számított a támadására.
- Lám-lám. Peter Hale. Te semmit sem változtál legutóbbi találkozásunk óta. Ugyanolyan makacs vagy, és konok, ráadásul udvariatlan. Gondolom Talia halála mélyen érintett. Mindig is erre vágytál, igaz? Te akarsz lenni az Alfák Alfája, a legerősebb. De nem számoltál Deucalionnal, aki egyből Talia posztjára tört. Mi tévő leszel most? Halljam! - mondja kicsit hangosabban a kelleténél. Peter arcizmai megfeszülnek, és látom, hogy karmai is előtörtek. Erősen koncentrál valamire, mire kezei újra emberi alakot öltenek.
- Tudod, Gerard, még nem vagyok olyan erős, mint Deucilon, de amint újra összeszedem az erőm, bosszút fogok állni mindenkin, aki bármi rosszat is tett velem az életben. És tudod kivel fogom kezdeni?! Veled és a családoddal. Kiirtom az egész Argent családot, és soha, de soha többé nem lesz egyetlen ellenségem sem! - közelebb hajol a férfihoz, a jelek szerint Gerardhoz , mintha bizalmas információkat közölne vele. - Most pedig elmegyünk! - pillant rám parancsolóan, mire megindulok az erdőbe. Hamarosan utolér, és mellém jön. Csendben haladunk tovább, míg oda nem érünk a titkos rejtekhelyünkre. Egy hatalmas fa alá rejtett terembe mentünk le. A falak körbezártak, és a helyiség nagyon kicsinek tűnt. Hatalmas páncélszekrények díszítik, amelyekben családi ereklyék lapulnak. Kék homály fedi be az egész termet. Lépteink visszhangoznak, légzésünk hangja hallatszik mindenfelől. Peter nekidől a faasztalnak, és maga elé mutat egy egyszerű székre, jelezve, hogy üljek le. Eleget teszek a kérésének, és helyet foglalok a székben. Hangtalanul bámul, kezét keresztbe teszi mellkasa előtt. Szemét végigvezeti rajtam, majd megszólal.
- Meggondolatlan voltál. - jelentette ki. - Argenték az egyik legveszélyesebb ellenségeink, és te akaratlanul is belesétáltál a csapdájukba, plusz még engem is belerángattál. A területükre léptél, ezért bosszút fognak állni. - fordul hirtelen az asztal felé. Nem is sejtettem, miért beszélt velem olyan bizalmasan a férfi, de most már kezdem sejteni.
- Tévedsz. Ő gerjesztett fel. Viselje a következményeit.... - mondom halkan, mire Peter újra felém fordul, és mélyen a szemebe bámul. Farkasszemet nézek vele, de nem bírom magamon viselni a gúnyos pillantását, ezért elfordulok. Győzött. Ha két farkas néz egymás szemébe, az a felsőbbrendű, aki nem kapja el a fejét. Vesztettem, ezzel tisztelet adva Peternek.
- Na jó. - sóhajt fel - Mutatok neked valamit. - Odasétált az egyik páncélszekrényhez, és kivett belőle valamit. Egy fém tárgy, kör alakú, és egy fura motívum van rajta.
- Mi ez? - kérdezem.
- Egy nagyon erős, természetfeletti talizmán. A családunk tulajdona évszázadok óta. Ezzel tanítjuk a bétákat az önkontrollra telihold idején. Láttam, hogy Gerard egyetlen szóval képes előhúzni belőled a farkaséned. Éppen ezért, most megtanulod kordában tartani azt. - odatartja felém, és ln elveszem. Egy érdekes, háromfelé ágazó motívum van rajta.
- Ez a motívum. Mit jelent? - mutatom felé. Ujjaimmal végigsimítok rajta, és valamilyen természetfeletti erő kerít hatalmába.
- Alfa - mutat az első ágazásra - , béta - majd a másodikra, - omega. - körberajzolja az egészet, és a kezembe adja.
- Oké. És hogy fog nekem ez segíteni? - nézek rá unottan, bár egy kicsit felcsigázott.
- Minden vérfarkasnak más indítja be az átváltozást. Gerard egyetlen mondattal kitudta belőled hozni ezt, és még csak nem is tudta, mennyit segített nekem. Mielőtt Paige... - Halkul el, majd megköszörüli a torkát. Ez az egy szó elég volt ahhoz, hogy eszembe jusson minden. A telihold, a lány, ahogy ül előttem, ahogy minden elsötétül, és a reggel, mikor már csak az élettelen testét látom magam előtt. Dühös vagyok. Dühös vagyok önmagamra, amiért ezt tettem vele. Olyan fiatal volt... És miattam nem élhet többé. Gyűlölöm magam emiatt, de ami történt, megtörtént. - Nos, a baleset előtt azt hittem, nálad a szerelem lesz ez az az érzelem, ami kivált mindent. De nem. Nálad a düh ez az érzés. És most ezt fogjuk felhasználni. - a beleegyezésemre vár, ezért csupán bólintok, jelezve, hogy kezdheti. - Először is el kell érnünk, hogy dühös légy.
- És mégis hogyan akarod ezt csinálni? - válaszul csak kezembe nyomja a talizmánt.
- Így. - mondja, felhúz, és ellök.
A földön landolok, betörve ezzel a széket. Erős fájdalom hasít a hátamba, a karjaimat pedig már nem is érzem, valószínűleg eltört. Azonnal felpattanok, és nekirontok. Számít rám, ezért védekező állásba áll, és mikor odaérek, egy határozott lökéssel újra földre kényszerít. Hátam a jól ívelt lökés miatt újra fájdalmasan reccsen egyet. Egyre dühösebb, és dühösebb leszek. Megint nekirontok, de most gondolok rá, hogy egy újabb lökéssel akar ellökni, ezért lehajolok, és lábánál fogva rántom fel. Súlya alatt meginog kezem, de egy erőteljes hajítással a földre kényszerítem. A szoba eséseink, ütéseink hangjától zeng. Már nem bírom tovább, és előtör belőlem az állat. Hangos ordítással jelzem Peternek, hogy ötlete bevált, mire gyorsan lefog, és leültet. A földről előhalássza a talizmánt, és a kezembe nyomja. Erősen próbálok kiszabadulni, hogy széttépjek valamit, ugyanis vágyat érzek ez iránt.
- Remek. - mondja zihálva. - Most ismételd: Alfa, béta, omega...
- Eressz el! - ordítok rá, mire kicsit hátrahőköl, de azonnal jobban szorít a székhez.
- Ismételd! Halljam! - ordít vissza ő is. Erőt veszek magamon, és lassan elkezdem ismételni.
- Alfa... Béta... Omega. - szűröm lassan a fogaim között.
- Újra! - kiáltja. érzem, hogy lassan elmém megnyugszik, és már kevésbé uralják testem farkasösztöneim.
- Alfa... Béta... Omega... - agyaraim visszahúzódnak, karmaim úgyszintén. Már csak a szemeim mutatják iménti gyengeségem.
- Jó! Újra!
- Alfa, béta, omega. Alfa, béta, omega. Alfa, béta, omega! - kiáltok boldogon fel. Szemeim visszanyerik eredeti színüket, és már semmi sem látszódik a farkasénemből.
- Jó. Ezt még holnap is megismételjük, és holnapután, ha kell, akkor minden nap. Aztán fontos megbeszélnivalónk lesz, számíts rá!
Következő rész időpontja: 2014. 11. 02.
A levelek minden másodpercben lehullanak, ezzel beterítve az avart. Az állatok szaga keveredik a friss őszi aromákkal, elnyomva Argenték emberi illatát. Leguggolok, és megvizsgálom a földet. Az alapján két mérföldnyire vannak, a vadászati felszerelésekkel együtt. Peter azt mondta, hívjam, ha megtudok valamit, de képtelen vagyok várni. Futásnak eredek, és hagyom, hogy a szél szinte magával rántson a vesztembe. Lábaim önálló életre kelnek, és szabadnak érzem magam. Közelebb érve, egyre erőteljesebben érzem a szagukat. Két fa között kinézek, és meglátom őket. Hárman vannak. Egy idős, ötvenes éveiben járó, és egy körülbelül huszonnyolc éves férfi, valamint egy velem egyidős lány. Szőke haja göndör fürtökben ér le a válla alá, barna szeme magabiztosan csillog, ahogy a napfény rásüt. Egy pisztolyt tart a kezében, és egy fán lévő céltábla közepét célozza meg. A fiatalabb férfi unottan támaszkodik fekete kocsija oldalának, ami ott áll pár méterrel arrébb. A lány keze a fegyvere csövén fekszik, majd óvatosan meghúzza a ravaszt. A golyó egyenesen, pontosan talál bele a céltábla közepébe. Belefúródik, majd kis füstfelhőt kelt. Felkelti az érdeklődésem, és kissé megmozdulok. Az idősebb férfi a zajra felkapja a fejét, tekintetét rám szegezi, majd ravasz mosolyra húzza a száját.
- Kate, Chris! Vendégünk van! Úgy tűnik, e ifjú vérfarkas megszemlélte gyakorlásodat, kedvesem. - pillant a lányra, mire az rám néz. Tekintetem mélyen belefúrom a szemébe, mire óvatosan elmosolyodik, és lesüti a szemét. Az idős férfi észreveszi a mozdulatot, ezért dühös szemmel pillant rám. - Lépj elő, Talia fia, Derek! - mondja, és valamilyen fenyegető, mégis varázslatos cseng a hangjában. Nem moccanok, és ezt látva elneveti magát. - Ó, hát félsz? Nem hittem volna, hogy a valaha volt legnagyobb Alfa fia fél megmutatkozni néhány vadász előtt. Hát anyád nem tanított meg a jó modorra? - fogai között szűri az utolsó mondatot, és fenyegetően előrébb lép. Én sem vagyok rest, máris teszek egy lépést, mire elégedett mosoly ül ki az arcára. Pillantásom a lányra vezetem, aki belepirul a mozdulatomba, és inkább hátat fordít, majd elsiet a kocsihoz.
- Mondd, mi szél hozott erre? Tán a konok nagybátyád, Peter mondta, hogy eredj a nyomunkba? Nem csodálnám. Az a férfi igen veszélyes.
- Tudja, az az igazság, hogy nem Peter küldött. Említette, hogy maguk is a városban tartózkodnak, és gondoltam, megnézem, kik is vadásznak rám. - szűrtem a fogaim között, és próbáltam nem felhúzni magam. Sajnos túl késő volt, már ne tudom megfékezni magam. Karmaim akaratlanul is kinőnek, szemeim felveszik vérfagyasztó színeiket, agyaraim utat törnek az ígyem alól, és immáron vérszomjasan nézek az idősebb Argentre. Fel van készülve erre, ugyanis egy sokkolót tart a kezében. Minden másodperccel egyre közelebb érinti hozzám az eszközt, megmutatva ezzel, hogy ennél többre is képes. Hirtelen lépteket hallok, mire odaemelem a fejem. Peter jön elő a bokrok takarásából, és egy határozott mozdulattal kilöki Argent kezéből veszélyes fegyvert. Mivel az öreg belépett egy bizonyos korba, ahol már reflexei nem működnek annyira jól, mint Peteré. Talán ez is közrejátszott abban, hogy nem számított a támadására.
- Lám-lám. Peter Hale. Te semmit sem változtál legutóbbi találkozásunk óta. Ugyanolyan makacs vagy, és konok, ráadásul udvariatlan. Gondolom Talia halála mélyen érintett. Mindig is erre vágytál, igaz? Te akarsz lenni az Alfák Alfája, a legerősebb. De nem számoltál Deucalionnal, aki egyből Talia posztjára tört. Mi tévő leszel most? Halljam! - mondja kicsit hangosabban a kelleténél. Peter arcizmai megfeszülnek, és látom, hogy karmai is előtörtek. Erősen koncentrál valamire, mire kezei újra emberi alakot öltenek.
- Tudod, Gerard, még nem vagyok olyan erős, mint Deucilon, de amint újra összeszedem az erőm, bosszút fogok állni mindenkin, aki bármi rosszat is tett velem az életben. És tudod kivel fogom kezdeni?! Veled és a családoddal. Kiirtom az egész Argent családot, és soha, de soha többé nem lesz egyetlen ellenségem sem! - közelebb hajol a férfihoz, a jelek szerint Gerardhoz , mintha bizalmas információkat közölne vele. - Most pedig elmegyünk! - pillant rám parancsolóan, mire megindulok az erdőbe. Hamarosan utolér, és mellém jön. Csendben haladunk tovább, míg oda nem érünk a titkos rejtekhelyünkre. Egy hatalmas fa alá rejtett terembe mentünk le. A falak körbezártak, és a helyiség nagyon kicsinek tűnt. Hatalmas páncélszekrények díszítik, amelyekben családi ereklyék lapulnak. Kék homály fedi be az egész termet. Lépteink visszhangoznak, légzésünk hangja hallatszik mindenfelől. Peter nekidől a faasztalnak, és maga elé mutat egy egyszerű székre, jelezve, hogy üljek le. Eleget teszek a kérésének, és helyet foglalok a székben. Hangtalanul bámul, kezét keresztbe teszi mellkasa előtt. Szemét végigvezeti rajtam, majd megszólal.
- Meggondolatlan voltál. - jelentette ki. - Argenték az egyik legveszélyesebb ellenségeink, és te akaratlanul is belesétáltál a csapdájukba, plusz még engem is belerángattál. A területükre léptél, ezért bosszút fognak állni. - fordul hirtelen az asztal felé. Nem is sejtettem, miért beszélt velem olyan bizalmasan a férfi, de most már kezdem sejteni.
- Tévedsz. Ő gerjesztett fel. Viselje a következményeit.... - mondom halkan, mire Peter újra felém fordul, és mélyen a szemebe bámul. Farkasszemet nézek vele, de nem bírom magamon viselni a gúnyos pillantását, ezért elfordulok. Győzött. Ha két farkas néz egymás szemébe, az a felsőbbrendű, aki nem kapja el a fejét. Vesztettem, ezzel tisztelet adva Peternek.
- Na jó. - sóhajt fel - Mutatok neked valamit. - Odasétált az egyik páncélszekrényhez, és kivett belőle valamit. Egy fém tárgy, kör alakú, és egy fura motívum van rajta.
- Mi ez? - kérdezem.
- Egy nagyon erős, természetfeletti talizmán. A családunk tulajdona évszázadok óta. Ezzel tanítjuk a bétákat az önkontrollra telihold idején. Láttam, hogy Gerard egyetlen szóval képes előhúzni belőled a farkaséned. Éppen ezért, most megtanulod kordában tartani azt. - odatartja felém, és ln elveszem. Egy érdekes, háromfelé ágazó motívum van rajta.
- Ez a motívum. Mit jelent? - mutatom felé. Ujjaimmal végigsimítok rajta, és valamilyen természetfeletti erő kerít hatalmába.
- Alfa - mutat az első ágazásra - , béta - majd a másodikra, - omega. - körberajzolja az egészet, és a kezembe adja.
- Oké. És hogy fog nekem ez segíteni? - nézek rá unottan, bár egy kicsit felcsigázott.
- Minden vérfarkasnak más indítja be az átváltozást. Gerard egyetlen mondattal kitudta belőled hozni ezt, és még csak nem is tudta, mennyit segített nekem. Mielőtt Paige... - Halkul el, majd megköszörüli a torkát. Ez az egy szó elég volt ahhoz, hogy eszembe jusson minden. A telihold, a lány, ahogy ül előttem, ahogy minden elsötétül, és a reggel, mikor már csak az élettelen testét látom magam előtt. Dühös vagyok. Dühös vagyok önmagamra, amiért ezt tettem vele. Olyan fiatal volt... És miattam nem élhet többé. Gyűlölöm magam emiatt, de ami történt, megtörtént. - Nos, a baleset előtt azt hittem, nálad a szerelem lesz ez az az érzelem, ami kivált mindent. De nem. Nálad a düh ez az érzés. És most ezt fogjuk felhasználni. - a beleegyezésemre vár, ezért csupán bólintok, jelezve, hogy kezdheti. - Először is el kell érnünk, hogy dühös légy.
- És mégis hogyan akarod ezt csinálni? - válaszul csak kezembe nyomja a talizmánt.
- Így. - mondja, felhúz, és ellök.
A földön landolok, betörve ezzel a széket. Erős fájdalom hasít a hátamba, a karjaimat pedig már nem is érzem, valószínűleg eltört. Azonnal felpattanok, és nekirontok. Számít rám, ezért védekező állásba áll, és mikor odaérek, egy határozott lökéssel újra földre kényszerít. Hátam a jól ívelt lökés miatt újra fájdalmasan reccsen egyet. Egyre dühösebb, és dühösebb leszek. Megint nekirontok, de most gondolok rá, hogy egy újabb lökéssel akar ellökni, ezért lehajolok, és lábánál fogva rántom fel. Súlya alatt meginog kezem, de egy erőteljes hajítással a földre kényszerítem. A szoba eséseink, ütéseink hangjától zeng. Már nem bírom tovább, és előtör belőlem az állat. Hangos ordítással jelzem Peternek, hogy ötlete bevált, mire gyorsan lefog, és leültet. A földről előhalássza a talizmánt, és a kezembe nyomja. Erősen próbálok kiszabadulni, hogy széttépjek valamit, ugyanis vágyat érzek ez iránt.
- Remek. - mondja zihálva. - Most ismételd: Alfa, béta, omega...
- Eressz el! - ordítok rá, mire kicsit hátrahőköl, de azonnal jobban szorít a székhez.
- Ismételd! Halljam! - ordít vissza ő is. Erőt veszek magamon, és lassan elkezdem ismételni.
- Alfa... Béta... Omega. - szűröm lassan a fogaim között.
- Újra! - kiáltja. érzem, hogy lassan elmém megnyugszik, és már kevésbé uralják testem farkasösztöneim.
- Alfa... Béta... Omega... - agyaraim visszahúzódnak, karmaim úgyszintén. Már csak a szemeim mutatják iménti gyengeségem.
- Jó! Újra!
- Alfa, béta, omega. Alfa, béta, omega. Alfa, béta, omega! - kiáltok boldogon fel. Szemeim visszanyerik eredeti színüket, és már semmi sem látszódik a farkasénemből.
- Jó. Ezt még holnap is megismételjük, és holnapután, ha kell, akkor minden nap. Aztán fontos megbeszélnivalónk lesz, számíts rá!
2014. október 19., vasárnap
Prológus
Sziasztok! Elérkezett a prológus, amit remélem már sokan vártatok. Bevallom, sok mindenen mentem keresztül a napokban, de most itt vagyok. Az ismertetőt gondolom már elolvastátok, ezért nem lesz számotokra ismeretlen a történet. Remélem tetszeni fog ez alapján a sztori így elsőre. Előre mondom, hogy ez a rész nem történt meg, természetesen tudom, hogy nem tudta, mi is Derek. Figyelem, ez az egész nem így történt, a lány nem így lelte halálát. A történet a valós szálon fut, a szereplők, a helyszínek mind valósak, a kapcsolatok is, egyedül a történés változik. De nem mondom tovább, jó olvasást!
1. rész várható megjelenése: 10. 24.
Telihold van. Az eső a falakat verdesi, hangja rémisztő zajt kelt a csendes szobában. Minden neszre felkapom fejem, és szemügyre veszem a szobát. Peter szerint, amíg megtanulom uralni a gyilkolási vágyam, a teliholdas éjszakáim ebben a pinceszerű helyiségben kell töltenem. Az eső még mindig szüntelenül esik és az ereszt csapkodja. Egy nagy fuvallat rezegteti meg a falakat. Vérem egyre jobban forr, ösztönömet lassan elvesztem. Érzem ahogy a szemem átveszi sárga árnyalatát, és az elmém elhagy.
Lépteket hallok. Óvatos, kis léptek. Az ajtó hirtelen kitárul, és megérzem a jellegzetes illatát.
Rögtön utána meglátom a barna, már-már fekete tincseket, és a hozzákapcsolódó barna szempárt. Ösztönösen elfordulok, nehogy meglássa a szemem. A vaslánc hangjára mégis odakapom a fejem, és tudom, miért jött: segít átvészelni az éjszakát. Óvatosan közelebb jön vállamra helyezi kezeit.
- Derek - szól lágy, csilingelő hangján - tudom, hogy azt mondtad, ne jöjjek ide, de segítenem kell. Együtt átvészeljük ezt az egészet! - idegesen fordulok felé, és amint meglátja íriszeim színét, kicsit felgyorsul szívverése.
- Nem! Nem értheted ezt! Valószínű azok a láncok nem fognak visszatartani, és még nem tudom magam kontrollálni. A telihold elveszi az eszem, és darabokra akarlak majd tépni. - láttam, hogy félelem fut át az arcán, de hamar összeszedi magát.
- Nem érdekel! Együtt kibírjuk! Szeretlek, és kiállok melletted! - a szemeiből elszántság tükröződik.
- De ha valami bajod esik... - próbálom meggyőzni, hogy ez nem jó ötlet, de amint belenézek a mogyoróbarna szemeibe, nem tudok reálisan gondolkozni.
- Nem fog!
Érzem, hogy már nem bírom sokáig. Füleim zúgnak, látásom elhomályosodik, egész testem reszket. Agyam kezd kikapcsolni, és ahányszor ránézek Paigere, csak a vágyra tudok gondolni, hogy milyen érzés is lenne szétmarcangolni és a csontjait összetörni, majd érezni vére bódító illatát.
- Derek... - szól hozzám suttogva, majd beszéd nélkül, egy vaslánc felemelésével jelzi szándékát.
- Csak... csináld! - mordulok rá, mire óvatosan kihúzza a nehéz bilincset. Leülök a földre, és hagyom, hogy kezeim belebújtassa. Mikor megérzem a súlyát, ösztönösen földre helyezem kezeimet. Miután végez a megláncolásommal, leül velem szemben egy fából készült egyszerű székre. Szemeim most már teljes fényében pompáznak, és a hold átveszi a testem felett az irányítását. Kezeim akaratlanul is előrerántottak, de Paige hátrahőköl, így nem tudok ártani neki. Már csak egy kis darab maradt meg belőlem ami valódi, a többit felemésztette a gyilkolási ösztön. Félelem, rettegés terjeng a levegőben, ami belőlem árad, mert rettegek. Rettegek attól, hogy bántani fogom. Félek, hogy baja fog esik.
Felordítok, kezeim akaratom ellenére előrevetem, de a láncok visszahúznak.
- Menj! - szűröm a fogam között utolsó éber pillanatomban. A láncok már nem tudnak visszatartani, a kezem rántása miatt el is szakad az egyik. Már nem kell sok, hogy kiszabaduljak, ezért még egyszer, utoljára jelzem Paigenek, hogy menjen. Nem is vár tovább, futni kezd. De ekkor már késő. A vasláncok nem tudnak többé visszatartani, a hold teljes fényében változik. Kezeim utat törnek, és máris rárontok a szerelmemre.
Még egy sikolyt hallok, és teljesen elvesztem az eszem...
***
A földön ébredek. Fekete felsőm cafatokban szétszóródott a földön, és vérnyomokat találok. Friss vér szagára kapom fel a fejem, és félve magam mellé nézek.
Paige élettelen teste fekszik mozdulatlanul a hideg földön. Mellkasán karmolásnyomokat veszek észre, a feje pedig melléhanyatlik. Semmire sem emlékszem a tegnap éjszakából, csupán annyira, hogy a láncok elszakadnak, és Ő felsikolt. Barna haja vörös foltokkal borított nagy tincsekké alakult át, és a hosszú ujjú felsője darabokban hever mellette. Odaguggolok hozzá, és kezeim közé fogom az övét. Hideg, élettelen, ujjai elernyedtek azokban. Szemeimbe könny szökik, mikor ránézek. Szabályosan, nagy cseppekben hullanak le arcomon a fájdalmam jelei. Nem túl férfias tett, de kimutatom azokat az érzéseket, amelyeket iránta érzek. Szipogásom betölti az egész helyiséget. Megint hangokat hallok, de nem törődöm velük. Csak nézem magam előtt a lányt, akit szeretek és akit a saját kezemmel öltem meg.
Cipő kopogás tölti be a termet, majd hirtelen egy kéz nehezedik a vállamra. Felpillantok, és Petert látom magam előtt, amint éppen a testet nézi.
- Derek.. Nagyon-nagyon sajnálom ezt az egészet. Melletted kellett volna lennem.. - nyújtja ki felém a kezét, amit elfogadok, és hagyom, hogy felrántson a földről.
- Nem a te hibád. - törlöm le könnyeim. - Én voltam... Miattam halt meg. Az én hibám... - Előtör a bűntudatom.
Peter kitámogat a szobából. Én pedig lassan lépkedek mellette. És arra gondolok, hogy ezzel az éjszakával a múltamból egy darabot ott hagytam...
1. rész várható megjelenése: 10. 24.
Telihold van. Az eső a falakat verdesi, hangja rémisztő zajt kelt a csendes szobában. Minden neszre felkapom fejem, és szemügyre veszem a szobát. Peter szerint, amíg megtanulom uralni a gyilkolási vágyam, a teliholdas éjszakáim ebben a pinceszerű helyiségben kell töltenem. Az eső még mindig szüntelenül esik és az ereszt csapkodja. Egy nagy fuvallat rezegteti meg a falakat. Vérem egyre jobban forr, ösztönömet lassan elvesztem. Érzem ahogy a szemem átveszi sárga árnyalatát, és az elmém elhagy.
Lépteket hallok. Óvatos, kis léptek. Az ajtó hirtelen kitárul, és megérzem a jellegzetes illatát.
Rögtön utána meglátom a barna, már-már fekete tincseket, és a hozzákapcsolódó barna szempárt. Ösztönösen elfordulok, nehogy meglássa a szemem. A vaslánc hangjára mégis odakapom a fejem, és tudom, miért jött: segít átvészelni az éjszakát. Óvatosan közelebb jön vállamra helyezi kezeit.
- Derek - szól lágy, csilingelő hangján - tudom, hogy azt mondtad, ne jöjjek ide, de segítenem kell. Együtt átvészeljük ezt az egészet! - idegesen fordulok felé, és amint meglátja íriszeim színét, kicsit felgyorsul szívverése.
- Nem! Nem értheted ezt! Valószínű azok a láncok nem fognak visszatartani, és még nem tudom magam kontrollálni. A telihold elveszi az eszem, és darabokra akarlak majd tépni. - láttam, hogy félelem fut át az arcán, de hamar összeszedi magát.
- Nem érdekel! Együtt kibírjuk! Szeretlek, és kiállok melletted! - a szemeiből elszántság tükröződik.
- De ha valami bajod esik... - próbálom meggyőzni, hogy ez nem jó ötlet, de amint belenézek a mogyoróbarna szemeibe, nem tudok reálisan gondolkozni.
- Nem fog!
Érzem, hogy már nem bírom sokáig. Füleim zúgnak, látásom elhomályosodik, egész testem reszket. Agyam kezd kikapcsolni, és ahányszor ránézek Paigere, csak a vágyra tudok gondolni, hogy milyen érzés is lenne szétmarcangolni és a csontjait összetörni, majd érezni vére bódító illatát.
- Derek... - szól hozzám suttogva, majd beszéd nélkül, egy vaslánc felemelésével jelzi szándékát.
- Csak... csináld! - mordulok rá, mire óvatosan kihúzza a nehéz bilincset. Leülök a földre, és hagyom, hogy kezeim belebújtassa. Mikor megérzem a súlyát, ösztönösen földre helyezem kezeimet. Miután végez a megláncolásommal, leül velem szemben egy fából készült egyszerű székre. Szemeim most már teljes fényében pompáznak, és a hold átveszi a testem felett az irányítását. Kezeim akaratlanul is előrerántottak, de Paige hátrahőköl, így nem tudok ártani neki. Már csak egy kis darab maradt meg belőlem ami valódi, a többit felemésztette a gyilkolási ösztön. Félelem, rettegés terjeng a levegőben, ami belőlem árad, mert rettegek. Rettegek attól, hogy bántani fogom. Félek, hogy baja fog esik.
Felordítok, kezeim akaratom ellenére előrevetem, de a láncok visszahúznak.
- Menj! - szűröm a fogam között utolsó éber pillanatomban. A láncok már nem tudnak visszatartani, a kezem rántása miatt el is szakad az egyik. Már nem kell sok, hogy kiszabaduljak, ezért még egyszer, utoljára jelzem Paigenek, hogy menjen. Nem is vár tovább, futni kezd. De ekkor már késő. A vasláncok nem tudnak többé visszatartani, a hold teljes fényében változik. Kezeim utat törnek, és máris rárontok a szerelmemre.
Még egy sikolyt hallok, és teljesen elvesztem az eszem...
***
A földön ébredek. Fekete felsőm cafatokban szétszóródott a földön, és vérnyomokat találok. Friss vér szagára kapom fel a fejem, és félve magam mellé nézek.
Paige élettelen teste fekszik mozdulatlanul a hideg földön. Mellkasán karmolásnyomokat veszek észre, a feje pedig melléhanyatlik. Semmire sem emlékszem a tegnap éjszakából, csupán annyira, hogy a láncok elszakadnak, és Ő felsikolt. Barna haja vörös foltokkal borított nagy tincsekké alakult át, és a hosszú ujjú felsője darabokban hever mellette. Odaguggolok hozzá, és kezeim közé fogom az övét. Hideg, élettelen, ujjai elernyedtek azokban. Szemeimbe könny szökik, mikor ránézek. Szabályosan, nagy cseppekben hullanak le arcomon a fájdalmam jelei. Nem túl férfias tett, de kimutatom azokat az érzéseket, amelyeket iránta érzek. Szipogásom betölti az egész helyiséget. Megint hangokat hallok, de nem törődöm velük. Csak nézem magam előtt a lányt, akit szeretek és akit a saját kezemmel öltem meg.
Cipő kopogás tölti be a termet, majd hirtelen egy kéz nehezedik a vállamra. Felpillantok, és Petert látom magam előtt, amint éppen a testet nézi.
- Derek.. Nagyon-nagyon sajnálom ezt az egészet. Melletted kellett volna lennem.. - nyújtja ki felém a kezét, amit elfogadok, és hagyom, hogy felrántson a földről.
- Nem a te hibád. - törlöm le könnyeim. - Én voltam... Miattam halt meg. Az én hibám... - Előtör a bűntudatom.
Peter kitámogat a szobából. Én pedig lassan lépkedek mellette. És arra gondolok, hogy ezzel az éjszakával a múltamból egy darabot ott hagytam...
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)