Sziasztok! Nagy dolog történt a blog életében... Elérkeztünk a 2. részhez! Tudom, ez annyira nem fontos, viszont majdnem egy hónap alatt 3 fejezeten vagyunk túl. És igen, ez kevés, de ez az én hibám. Most jön a megszokott "a suli elveszi az összes időmet" duma, de aki hasonlóan nehéz évben van most, az tudja ezt. Nem sokára átlépjük a +3000 oldalmegjelenítést, aminek nagyon örülök. :) Valamint még azt is elszeretném mondani, hogy a blog már bejutott a döntőbe! Ez a ti érdemetek, ugyanis nélkületek nem ment volna! :) Ezért biztos, hogy lesz egy karácsonyi meglepi, de ez még titok! Szóval, ha ez nem nagy kérés, így az utolsó hajrában még szavazzatok. ITT tudjátok megtenni. Nem is beszélek tovább, jöjjön az új rész..
A buli után megjönnek a mentősök. Breed testét berakják egy fekete zsákba, majd elviszik. A rendőrök beidéznek minket egy kihallgatásra, ugyanis mi találtunk rá a testre. Hazakísérem Corát, Kate megvárja az apját, közben szép lassan mindenki elhagyja a házat.
Már öt perce autózunk szótlanul. Cora csak kibámul az ablakon, én az útra koncentrálok. Néha egy szipogás hagyja el a száját, mire odakapom a fejem, de ő ezt különösebben nem érzékeli, vagy csak próbálja figyelmen kívül hagyni.
- Derek - fordul felém, és hangja arról árulkodik, hogy az imént sírt.
- Igen? - nézek rá, majd vissza az útra. Szeme alól letörli a sírás által elmosódott szemfestéket, majd belekezd a mondandójába.
-Igaz, amit Kate mondott? - kérdezi.
- Mire gondolsz? - sejtem, hogy a farkas-átokra akar kilyukadni.
- Tényleg akkor aktiválom az átkot, ha megölök valakit? - szegezi rám tekintetét, és kíváncsian fürkészi arcomat.
- Nagyon úgy néz ki.. - válaszolok feszülten.
- Te is megöltél valakit? - döbben le teljesen. Felsóhajtok, és belekezdek.
- Igen. Négy éve, április huszonnyolcadikán. - ránézek, hogy meggyőződjek, érdekli-e a történetem.
- Folytasd! - kérlel.
- Peter elküldött anyáért, mert találkozót hívott össze a Alfa falkával. - kezdtem bele. - Nem gyilkoltam, csupán elütöttem egy embert. De ez is számított. A kocsiban ültem, bár ekkor még nem volt jogsim. Tudom, felelőtlen voltam, de Peter rengeteget tanított. Egy kanyarnál voltam, amikor átszaladt előttem valaki az úton. Már késő volt megállni, ezért félrehúztam a kormányt, de elsodortam. Kiszálltam a kocsiból, de már késő volt. Meghalt, és vele együtt a farkas mentes életem. - hunyom le a szemem egy pillanatra.
- És hogy érezted, hogy aktiváltad? - kérdezi félve.
- A vérem felforrt, a szívem gyorsabban vert, és levert a víz. Ezt nehéz megmagyarázni, egyszerűen csak megváltozik benned valami. - idő közben odaérünk, leállítom a motort, és folytatom. - Más szemmel látod a világot, érzékszerveid kiteljesednek.
- És... Ha én nem akarok átváltozni? Ha normális életet akarok élni, ahol nincsenek farkasok, és semmi egyéb misztikus lény? Derek, én nem akarom ezt... Normális akarok lenni. - fejezi be a mondandóját könnyes szemmel.
- Megoldjuk valahogy. - kiszállok a kocsiból, mire Cora is követ. Kiveszem a zsebemből a kulcsom, és pár próbálkozás után végre sikerül beletalálni az éjszakai homályban a lyukba. A házban sötétség uralkodik, Peter is lefeküdt már aludni. Corával lábujjhegyen járva megyünk fel a szobánkba, de persze, mikor az embernek csöndben kellene maradnia, nem megy neki. Így történik, hogy én orra bukok miközben megyünk felfele a lépcsőn, Cora pedig belerúg a folyosón található kis szekrénybe.
- Aúú... - kiált fel, mire befogom a kezemmel a száját. Elérünk a szobáinkhoz, mire egyszerre törünk be, és fekszünk be ágyba.
*Másnap*
A csengő hangjára ébredek, ugyanis valaki szinte ráfeküdt. Peter már korán reggel elment, Cora még mindig alszik, így maradtam én. Kikászálódok az ágyból, és leballagok a lépcsőn. Kinyitom az ajtót, és legnagyobb meglepetésemre Legjobb barátom, Mikael áll az ajtóban.
- Csá, haver! Mizu? - jön be a küszöbön mit sem törődve azzal, hogy nem invitáltam be.
- Szia. - motyogom, de hiába, semmit nem érek el vele, ő már a nappaliban ül az egyik bőrkanapén.
- Na, szóval, tegnap eltűntél. - kezd bele a roppant fontos mondandójába.
- Igen. - bólintok.
- És volt az a gyilkosság is. Na, lényeg a lényeg, van egy jó hírem: azonosították a holttestet, és nem téged okolnak! - virul fel rögtön az arca, mire felhúzom a szemöldököm.
- Ki feltételezte, hogy én voltam? - lepődök meg.
- Ja, szinte mindenki. De Kate elmondta, hogy vele voltál, szóval leszálltak rólad. - vigyorog.
- És honnan tudod ezt?
- A nagybátyám ott dolgozik, rémlik? Stilinski. Most vették fel. - aha, mintha már mesélt volna róla. - Mármint, ha úgy vesszük, nem is a rokonom. - tűnődik el.
- Aha. Lényeg?
- Tényleg. Na, szereztem kulcsot a bejutáshoz.. - vigyorodik el még jobban.
- Haver, te vagy a legjobb! - lelkesedek be én is, és már a ma estét tervezem.
- Bemegyünk az aktákért? - kérdezi.
- Bemegyünk. - válaszolok.
***
Talpig feketében állunk a rendőrség bejárata előtt, és Kate-et várjuk. Mikaelt egy kicsit még kellett győzködni, de végül teljesen biztos volt abban, hogy nekünk ezt tudnunk kell. Tehát itt állunk, és várunk. Ötven százalék az esélye, hogy lebukunk, és bent tartanak éjszakára, és ötven, hogy senki nem tud meg semmit. Egy kocsi parkol le, mire gyorsan bemászunk a kuka mögé. De mikor meglátjuk, hogy csak Kate az, kipattantunk. Ő is talpig feketébe volt, csak ő egy fekete sapkát is magára húzott, ami kiemelte kusza szőke tincseit. Gyorsan megrázom a fejem, és elhessegetem a kusza gondolatokat.
- Ez őrültség. - jelenti ki, miközben odaér hozzánk. - Lefogunk bukni! - mereszti a szemeit.
- Mi is örülünk, hogy látunk. - vigyorog rá Mikael, a lány pedig megforgatja a szemeit.
- Elolvassuk az aktákat, és megyünk is! Nem lesz semmi gond! - mondja Mikael, miközben megveregeti a vállát.
- De ha lebukunk, többé nem vesztek rá ilyenekre! Miért nincsenek normális barátaim? - teszi fel magának dünnyögve a kérdést.
Mit sem törődve vele indulunk el. Mikael megy elől, utána én, majd Kate.
- Oké. Az éjszakai őr most tart pihenőt, ami azt jelenti, van fél óránk. Ha az első bejáraton együnk, a riasztó bekapcsol, és lebukunk. Viszont, ha tanulmányozzuk az épület alaprajzát - húzza elő -, akkor láthatjuk, hogy van itt - bök a papírra - annak az irodának a kijárata, amelyikben az akták vannak. Szóval pontosan - néz az órájára - most kell elindulnunk, ha időben végezni akarunk. - összehajtja, majd futni kezd. Mi azonnal követjük, de hirtelen megáll, így mindenki beleütközik az előtte állóba. - Itt van. - előveszi a a kulcsát, majd lassan beledugja a kulcslyukba. A zár kattan, majd kitárja elénk az irodát. Sötétség uralja a termet, ezért nagyon óvatosan lépkedünk.
Mikael felnyomja a villanyt, mire számat egy cifra káromkodás hagyja el. Kate is felkuncog a hátam mögött.
- Szóval, hol vannak az akták? - kérdezi meg a szőke lány.
- Szóval előtted. - utánozza hangját Mikael. És valóban. Előttünk egy hatalmas szekrény terül el, beszámozva rengeteg kis fiókkal. Egészen
1956-tól fel vannak jegyezve a gyilkosságok a városban. Kis rekeszre különböző kulcsszavak vannak írva, hogy az őrs tagjai megtudják különböztetni. Lassan sétálunk oda, majd az idei aktákhoz lépve kihúzzuk a fiókot. Számos ember képe tárul elénk a lapok fenti bal sarkában, de mi csak egyet keresünk. Már vagy öt perce nézegetjük sorban, mikor rábukkanunk Breed-ére. Felnyitjuk, majd elkezdjük böngészni. Bal fent egy régi kép róla, alatta pontos leírás a bizonyítékokról. Majd leírták, hogy a bűntény lezárva, és odaírták a haláleset okát. Medvét írtak, de ezt ők is tudhatták volna, hogy baromság. Majd alul még egy kép a sebeiről. Miután eljöttünk, bekékültek, és felvettek egy enyhén vörös árnyalatot. Valamint, még azt is odaírták, hogy az akta változhat.
Nem sokat tudtunk meg, viszont volt egy mondat, ami számomra rengeteg mindent elárult:
Az áldozat testén olyan karmolásnyomok vannak, amik megkérdőjelezik, hogy medve tette. Prérifarkasra gyanakszik őrsünk, de az állatok már vagy tizenöt éve nem élnek városunkban.
